Budapesti Tanítóképző Intézet, 1941

segítik munkájában. Mindnyájuk beszédéből látszioíít az erős, kitartó akarat. Életedzett tanítótípusként hatottak rám. Munkájukkal, arnirtt mondották, mindig arra törekedtek, hogy nélkülözhetetlenékké tegyék magukat. Elhatároztam, hogy én is ennek a híve leszek.«

Sz. M. szerint: »Megismertük a magyar kultúra előretolt végvárát, a tanyai iskolát. A tanító gigászi küzdelmét a babonával, tudatlansággal és a

inegnemértéssel. Mindannyiunkat megcsapott a jövő »szele«. Meggyőződhettünk arról, hogy hivatásunk valóban szent, hogy mi a nemzet életében jiagy részt vállaltunk. Igazolását láttuk annak, hogy a jó munka megtermi gyümölcsét.« r

Sz. 1. szerint: »Három évvel ezelőtt egy falusi tanító életét ismertem ímeg. Akkor sokat gondolkoztam azon, érdemes-e a városban maradni tanítónak, hiszen falun jobb. Itt lehet igazán dolgozni. A város zaja, forgataga azonban mindjobban elnyomta a falu hívogató csendjét és a csilingelő harangszót. Ez utóbbit azért említem, mert én, nem: tudom, miért, falun közelebb

éreztem mindig az Istent. Most Ráckevén másodszor éreztem belső hívást. Három lényeges mozzanat maradt meg bennem: lelkiismeretvizsgálatot tart a tanító, nélkülözhetetlenné teszi magát a faluban:, és Gulyás tanító úr tanítása, Petőfi »Füstbe ment terv« című költeményének tárgyalása. Megértettem mindezt és miár én is így cselekszem. Vissza az úton a költeményen gondolkoztam. November 1-én hazamegyek és valóravíáftom gondolataimat. Most ismét más alapon és mélyebben fogtam fel az anya, az apa jelentőségét. Eszembe jutott, hányszor megbántottam őket! Régen volt, de ezt mindenképen el kell feledtetni. Dolgozni fogok és otthon minden körülmények közt engedelmeskedni. A nyáron már cselekedtem ebben a szellemben, de nem teljes egészébein. A verset pedig

leírom és az albumba a fényképem mellé teszem. Így is jelzem, hogy már

nem a régi vagyok, s amit köszönhetek, a versnek köszönhetem.«

T. F. szerint: »E kirándulásunk alapján elhatároztam, hogy vagy tanyai tanító leszek, vagy ha a nemzet érdeke úgy kívánja, akkor kisebbségi tanítónak megyek. Tehát oda megyek, ahol, úgy érzem, hogy jobban nélkülözhetetlenné tudom magam tenni, és ahol többet tehetek a nemzet! érdekében«.

T. I. szerint: »Gulyás tanító úr már külsőre is megtetszett nekem. Kár, hogy elvesztegeti itt a tehetségét. Igen »elvadulhatott« már 18 év alatt. Ezek a gondolatok forogtak bennem. Még sajnáltam is. Tanítása és beszámolója azután egészen megváltoztatta a véleményemet. Mosolyognom kellett előbbi gondolataimon. Megvallom őszintén, ennyit semmi! esetre sem vártam. Azonnal kialakult bennem a meggyőződés: ez egész ember! Talpig féljfi, aki nem azt mondja, hogy mit szeretne megvalósítani, hanem azt: ennyit már elértem. És az eredmény felemeli őt.— Legjobban tetszett az egész kirándulásból a tanító úr egyik vezérlő elve: »Mindig Krisztust kopíroztam gyermekeim leikébe.« Micsoda szent cél, és nekem ez még csak véletlenül sem jutott eszembe! — Tudnád-e te Krisztust a gyermekek leikébe másolni? — ötlött fel bennem a kérdés. Igen, de ahhoz az kell, hogy először magadban legyen a krisztusi szeretet, türelem és a mély vallásosság.«

Cs. O. szerint: »Amíg elferdítve ismertem a tanyai tanítót és életét, érthető volt, hogy szinte irtóztam a gondolattól, hogy tanyán legyek tanító. Hogy városi diák létemre itthagyjaim a városi kényelmes életet, és egy eldugott, elhanyagolt tanyára menjek. A kirándulás óta azonban egészen máskép látom: a helyzetet. Gulyás tanító úr személye és munkássága fellebbentette a fátyolt a szememről. Mikor tanított, meggyőződtem, hogy nem féls/eg, hogy igazi tanítói egyéniség. Mikor pediig életének munkáját olvasta fel, láttam, hogy tehetséges, sokoldalú, apostoli lelkületű egész ember. Láttam, hogy csak a tanítótól függ, hogy faluja egészséges-e, kultúrált-e, vallásos-e. Láttam, hogy a tanító munkája a tanyán nem vész el, hanem éppen itt termi legszebb gyümölcsét. Gulyás tanító úr és tanító kartársai élete meggyőzött, hogy a tanító személyének varázsa, egyenes lelkisége és törhetetlen akarata csodákra képes. Most már nem irtózom a tanyai tanító gondolatától. Csak tudás és akarat kell, hogy a legelhagyottabb, legkultúrálatlanabb tanyavilágiból virágzó életközösséget teremtsen a tanító, amelyben élnie nem gyötrelem:, hanem gyönyörűség«.

Sz. L. szerint: »Ebéd után következett a Inagy beszámoló, őszintén szólva, nem vártam ilyet. Azt gondoltam, ilyen kicsi helyen nem sokat tehát a tanító, hogy kicsi a működési terület. Most már látom, hogy nem a falu, a tanya nagyságától függ a tanító munkájának sikere, hanem az akarattól, az igazi