Budapesti Tanítóképző Intézet, 1938

I. Az intézet múltja. Az intézet első hajléka a Vérmező keleti oldalán, az I. kér., Attila- cutca 97—99. számú ház, melyben az iskola megnyílt és 1869—71-ig működött. A második otthona 1871—74-ig a Várban, az I. kér., Or- szágház-u. 14. számú ház. A harmadik ház, melyet már a Polgári Iskolai Tanítóképző-intézettel együtt használtunk, 1874—83-ig az új pénzügyminisztérium Országház-utcai északi sarkán állott. Ebben azon­ban már nem fért el az internátus. Erre a célra 1878—84-ig az Alsó­bástya 4. számú villa szolgált. Az intézet negyedik otthona a Polgári Iskolai Tanítóképzővel közösen használt, I., Győri-út 13. számú nagy épület Győri-út 11. és 15. számú szárnya volt. Ebben 1883-tól 1911-ig, kezdetben együtt, majd 1904-től a Polgári Iskolai Tanítóképzőtől különválva volt az intézet és internátus elhelyezve. Az épületet most a Testnevelési Főiskola foglalja el. Intézetünk ötödik hajléka az I. kér., Fery Oszkárm. 40. számú saját háza. Az intézet régi épületeinek raj­zai és fényképei az intézet folyosóján láthatók. 1919. július elején a Lenin-fiúk szállták meg az intézetet, akik július 22-re virradó éjjel az intézet pincéjében megölték Fery Oszkár csendőraltábornagyot, Florhy Sándor és Menkhina János csendőralezredeseket. A rémes tett helyén az intézet, a ház falán pedig a m. kir. csendőrség helyezett el már- ■ ványtáblát, mely a vértanúk emlékét örökíti meg. 1934-ben az intézet első emeletén hősi emlékművet állítottunk fel. Az intézet külsejét a Fery Oszkár-utca felől a borító iapon lát­ható fénykép mutatja. Az intézet tanártestülete. A) Igazgatók: Schwicker János 1869—1870. Kozma József 1870—1873. Gyertyánffy István 1873— 1898. Kiss Áron 1898—1904. Baló József dr. 1904—1916. Quint József 1916—1929. — B) Tanárok: Amberg József 1891—1898. Angyal Dezső 1888—1891. Arányi Lajos 1880—1884. Ábrahám Sán­dor 1900—1901. Baló Gyula dr. 1884—1885. Baló József dr. 1893— 1904. Bartalus István 1869—4889. Bárány Gyula 1875—1879. Cserven Flóris dr. 1875—1876. Csukás Zoltán 1929—1930. Drozdy Gyula (gyak. isk.) 1918—1933. Farkas Sándor 1896— 4907. Fekete József 1919—1921. Girókuti Ferenc 1874—1884. Greguss Pál dr. 1918—1921. Győri Tibor dr. 1904—1905. Hanzély Béla dr. 1900—1904. Heller Ágoston 1875—1876. Herrmann Antal dr. 1883—1891. Hetyey Gábor 1870—1873. Hodossy Béla 1888— 1889. Horvay Ede 1891—1926. Hrabetz Nándor 1910—1921. Izák János 1881—1882. Király Pál 1880—1893. Kiss Áron dr. 1875—1898. Kiss József 1922—1925. Klaudy Gyula (vitéz Komárnoky) 1918— 1924. Kmetykó János óraadó 1917—1926. Koch Ferenc dr. 1898— 1899. Kohányi Károly 1884—1886. Kovács Andor 1904—1907. Kovács

Next

/
Oldalképek
Tartalom