Budapesti Tanítóképző Intézet, 1937
6 óta a tanítóképző-intézeti zene- és rajztanárjelöltek gyakorlóiskolája. 1928. óta intézetünk igazgatója egyúttal igazgatója az Apponyi-kol~ légium budapesti tagozatának is. 2. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr intézetünkben sok országos jellegű tanítói továbbképző tanfolyamot, egy 4 napos tanfelügyelői szakértekezlet és 7 szakértekezletet a tanítóképző-intézeti tanárok részére rendezett. — 3. Intézetünkben a következő intézmények alakultak: 1927-ben cserkészcsapat (és ezen belül cserkészapród-raj), 1928-ban a Budapesti Tanítóképző-intézeti Iskolatársak Egyesülete, 1924-ben a Wesselényi sportkör, 1930-ban az Ifjúsági Vöröskereszt Egyesület (a gyakorló- iskolában), 1935-ben a Szívtestőrség és Szívgárda (a gyakorlóiskolában). Búcsú nyugalomba vonuló kartarsunktó!. Ismét egy iskolai esztendőnek a végét ünnepeljük hálaadással és örömmel, hogy minden különösebb viszontagság és baj nélkül tudással jobban meggyarapodott, képzettebb, a tanítói hivatás iránt érzőbb ifjúságot bocsáthattunk ki intézetünk falai közül. Itt állanak fiatal tanítójelölteink, hogy egy hét múlva oklevéllel a kezükben vágjanak neki a reményteljes jövőnek, amely ha nem is a legbiztatóbb, de a reményt nem zárja el a boldogulás elől, amelyet előbb-utóbb mindenki elér, ha küzd, fárad és érzi, hogy reá egy szent hivatás betöltése vár. Itt csoportosulnak előttünk még az alsóbb évfolyamok tagjai, várva a boldog felszabadulást a fárasztó osztályvizsgák után, hogy megkezdhessék a hosszú vakációt, mehessenek az örömtől repeső szülőkhöz, hozzátartozókhoz, kik hálát adnak a jó Istennek — egy részük itt megjelenve velünk együtt, hogy a fiatalok egy évvel ismét közelebb vannak a célhoz és ha még vissza is kell jönniük egy—két—három—négy évre, de ezek az évek is hamar elmúlnak és jöhet a reményteljes, szép élet, a boldogabb jövő. És itt vagyunk mi is, ifjabb, öregebb és öregedő tanárok, hogy megindultan szemléljük az aratás ünnepét, amely után elkövetkezik nekünk is a szokásos és megérdemelt nagyszüneti pihenés, hogy megújultan és frissen lássunk majd ismét szeptemberben a magvetéshez, a további nemes munkához, melyet együttesen, kart-karba öltve végeztünk és folytatjuk ezután is szeretettel, megértéssel. Még aratunk, még nem pihenünk és már is az új munka felé tekint a szemünk, elboirultan, kissé köny- nyesen, mert egyik legkiválóbb munkatársunk hiányozni fog soraink közül. Nevét nem is emlegetem, érdemeit nem szépítem, mert ezzel csak fájdalmasabbá teszem a búcsúzás perceit. De aki most távozik közülünk, hogy a jövő év magvetésében már ne vehessen részt velünk,, az annyit talán megenged nekünk, hogy ünnepélyesebb formában, a tanévvégi szent takarulás idején búcsúzhassunk és emlékezhessünk. A jövő évben, 1939. november 30-án lesz csak hatvan éves leg- becsültebb, legszeretetreméltóbb kartársunk és szolgálati idejének, a kötelező 35 évnek mégis a végére ért már, mert 24 éves korában kezdhette meg szép és nemes munkáját, a magyar tanítóképzést.
