Budapesti Tanítóképző Intézet, 1936
68 Képzős koromban magam is jazz-zenére szerettem volna táncolni, s ime, alig egy év múlva az aszfalt zenéjétől elfordulva, igyekeztem gyermekeim daloló kedvét — megfelelő dalok és énekek tanításával, — helyes irányba terelni. Az idei tavaszon mindenütt a szép magyar dalos játékokat fújják alkonyaikor a játszóhelyeken. Plébánosunk változó, gyönge egészségi állapota miatt a hittani órákon is gyakran mi tanítunk. Részben miénk, tanítóké is tehát a felelősség, milyen lesz vallási szempontból a fiatal nemzedék. — A vallásosság mélyítése érdekében kifejtett együttes munkával sikerült elérni, hogy a szent áldozáshoz járulók száma a hó első péntekén az idén már 52 volt. Sokszor szóltam a gyermekeknek erről az. énekkari órán is, s magam is mentem áldozni. Osztályommal minden pénteken délután az általuk összegyűjtött pénzből vett s osztályomban felállított Jézus-szobor előtt könyörgési ájtatosságot tartok. Az elsőáldozók előkészítésében is volt részem. Gyönyörű munkai Bóldogítöbb érzést alig tudok elképzelni, mint mikor harmincegy ártatlan, hófehér lelket az Or elé vezethettem. Mennyi kincsre, értékre bukkan a gyermek lelkében ilyenkor az ember, s mennyit tanul! Néhány könyvet (Don Bosco, Prohászka Ottokár, Blaskó Mária munkáit) magam is áttanulmányoztam, átolvasgattam, erre ez a közreműködésem adott ösztönzést. Szülői értekezlet még eddig csak egy volt. Del az első összehívásra is annyian voltak, hogy a legnagyobb iskolaterembe alig fértek be. Az igazgató úr megnyitója után nekem kellett beszélnem. »A népiskola célja« volt előadásom címe. Beszéltem nekik, az, ő képzettségükhöz alkalmazkodva, az 1925. évi tantervben megállapított célról. Érdekes beszélgetésnek voltam aztán másnap fültanúja! Egy öreg ember beszélt a lányával, kinek már a harmadik osztályba járt a fia s jelenvolt a szülői értekezleten ... A menyecske az értekezleten hallottak alapján azt mondja: »Nem az a jó, ha a Jóska elmondja jól a könyvből a leckét a madarak védéséről, hanem az a jobb, ha csinál egy madáretetőt és mindennap enni ad nekik! »Márt az való igaz, hogy jobb, ha csinálja.. .«■ —< mondja rá az öreg. »Látja, — mondja tovább az asszony — erre tanítják most a gyerekeket az iskolában!« Nem felelt rá az öreg semmit. — De két nap múlva aztán, amikor arra jártam, kint állt a háza előtt sí oda hívott magához: s azt mondja: »Meséljen már, kántor úr, még valamit az iskoláról!« Igyekeztem aztán megnyugtatni az öreget arról is, hogy ne féljen, tanulnak most is a gyerekek eleget. Vizsgám előtt aztán meghívtam őt is. Utána odajön hozzám: »Igaza volt kántor úrnak. Úgy beszéltek ezek a »porontyok« mindenről, mintha tudósok lennének.« Ebben a tanévben aztán más megoldást is találtam a szülőkkel való élénkebb kapcsolat fenntartására, az otthonukban való felkeresésen és a népművelési előadásokon kívül. Ezt a Néptanítók Lapjá-
