Budapesti Tanítóképző Intézet, 1935
kérelmének nem tehettem eleget, mert nem tehettem eleget, nemcsak a kérelmeit szüntette meg, hanem egyebekről (munkásságáról, iskolájáról, gyermekeiről stb.) sem tájékoztatott. Évek múlva csak az újságból tudtam meg azt is, hogy segédtanítóvá nevezték ki. Hogy milyen lehetetlen volt a kérelme^, mutatja az a tény, hogy az a kinevezés, amelynek kijárását tőlem kívánta, közel 6 év múlva történt meg. Örömünk lenne abban, ha sikerülne minden tanítványunknak az oklevéllel együtt állást is adni. Sajnos, ez most lehetetlen. Azonban X. esetben ez is sikerült, hiszen az oklevél elnyerése után rögtön helyettes tanítói állást kapott. Mégis elégedetlen volt velem. Ha ez a fiatalember másokkal szemben is így jár el, akkor még sók nehézsége lesz az életben. Nem ismeri az emberismeretnek azt az elemi szabályát, amely így hangzik: »Az emberek általában a legélesebben tiltakoznak az ellen, hogy valaki őket tisztán csak eszköznek nézze a maga anyagi érdekei szolgálatában«. Volt egy W. nevű tanítványunk, aki a képesítővizsgálat után azt ígérte, hogy majd két év múlva tájékoztat tanítói működéséről, így akartam vele — és másokkal is — a szellemi kapcsolatot fenntartani. A beszámolás nem érkezett meg, ellenben mikor igazgató lettem, írta, hogy nem feledkezett meg ígéretéről s kért arra, hogy segítsem őt a fővároshoz. A helyzet az, amint végzett, egészen elszakadt az intézettől. Amikor igazgató lettem, megint jelentkezett, de nem a beszámolóval, hanem kérelemmel. Hasznot akart húzni abból, hogy igazgató lettem. Természetesen nem tudta, hogy a fővároshoz váló jutás nem olyan egyszerű, mint ahogyan ő azt gondolta. Az önzetlen ragaszkodás jelét nem mutatta, ellenben a kihasználási törekvés nagyon élénk benne. Volt egy tanítványunk, akit intézetünk egyik tanára további tanulmányaiban két alkalommal kölcsönnel segített. Ez a segítés a hála helyett inkább követelést ébresztett. A fiatalember ugyan azt tartotta magáról, hogy ő hálás. Azonban téves fogalmai lehettek a háláról, mert ragaszkodásának egyik megnyilatkozásaként pénzkéréssel állott elő. A két első alkalommal kérés nélkül kapta a segítséget. A harmadik alkalommal már kérte a kölcsönt. Ez kellemetlen volt mind neki, mind tanárának, mert utóbbi nem segíthette. Fiatalemberünk eleinte tartózkodónak mutatkozott, majd olyannak látszott, aki megbocsátott volt tanárának. De úgylátszik csak abban a reményben, hogy tanára a következő kérését teljesíteni fogja. Amikor legközelebbi kérelmét tanáru elé terjesztette, amely lényegében szerénytelen követelés volt, hatalmas leckét kapott a külvilággal való örökös elégedetlensége miatt. A volt tanára természetesen nem azért támogatta, hogy hálát arasson, de mélységesen megdöbbentette az a követelő fellépés és elégedetlen lelki élet, amelyet tapasztalnia kellett. Fiatalemberünk olyan önző légkörben élt,, hogy nem is vette észre^ hogy ő követelő, nem is vette észre, hogy ő elégedetlen. Intézetünknek K. nevű végzett növendéke közel 3 évi várakozás után kapott tanítói állást. Egyidőben kapott értesítést a 7
