Budapesti Tanítóképző Intézet, 1934
hó 7-én, az anyák napját május 20-án tartottuk meg, ünnepélyes keretek között. Gyakorlóiskolánkban a tanítónövendékeken kívül a tanító- képző-intézeti tanárjelöltek is hospitáltak és tanítottak. Ezenkívül több tanító- és tanítónőképző-intézet növendékei, tanáraik vezetésével, fővárosi és vidéki tanítók, tanárok hospitáltak gyakorlóiskolánkban. Gyakorlóiskolánk V—VI. osztályú tanulóit ez évben is sikerült anyagi támogatásban részesítenünk. Budapest Székesfőváros Tanácsa ez évben több ruhaneműt adományozott tanulóinknak. Ezenkívül 8 tanulónkat kb. 2.400 ebédben részesítette a Székesfőváros az ingyenebédeltető és reggeliztető akció áldásában. A Budapesti Állami Tanítóképző-Intézeti Iskolatársak Egyesülete karácsonykor képeskönyveket, az Ifjúsági Vörös- kereszt Egyesület pedig sapkát, sált, cipőt és kabátot ajándékozott szegénysorsú tanulóinknak. A kegyes adományozóknak ezúton is hálás köszönetét mondunk adományaikért. Kölcsöntan- könyvtárunk ez évben 176 drb. kölcsön-tankönyvvel segélyezte a szegénysorsú tanulókat. A gyakorlóiskolai tanulók statisztikai adatai. Osztály Beiratkozott Kimaradt Vizsgát tett Nem s zerint Előmenetel szerint Vallás szerint Anyanyelv szeGnt A s zülők foglalkozása szerint 2 leány kitűnő jeles ;0 elégséges elégtelen JOÎţ urai ‘ a > <U-C ÖC •o 03 >» cn co E tisztviselő katona iparos, keresk. tanár, tanító más I . 14 — 14 10 4 ii 2 1 — — 9 3 2 14 « 3 2 2 i 11 17 — 17 8 9 9 (í 2 — — 11 5 1 17 13 í i i í III. 14 2 12 10 4 5 5 2 — — 10 4 — 14 5 í 2 i 5 IV. 1!> — lí) 12 7 15 2 2 — — 13 3 3 19 9 í 4 4 i V. 11 — 11 4 7 — :i t; 27 4 — 11 1 í 4 — 5 VI. 12 — 12 <; <> 2 2 5 — — ii 1 — 12 — — 5 — 7 ÖSS7. 87 2 85 :i7 37 42 23 18 2 — <ti 20 6 87 34 7 18 8 20- 63 -