Budapesti Tanítóképző Intézet, 1934

rátsággal, mint az előtt, s ne sajnáljon tőlem néhány szíves szót, mert nekem ez hiányzik. Én szakítottam múltam árnyoldalaival, mostani életem a múlt tanulságain alapszik, ebben az életben nagyon sok szerep jut Igazgató úr tanításainak. Szeretném, ha továbbra is mesterem maradna. Most pedig boldog újesztendőt kívánok Igazgató úrnak s egész családjának — sok eredménnyel és sok Isten-áldással”.

Erre a levélre kb. a következőket válaszoltam. A pedagógus az élet összes körülményei között mindig pedagógus. A pedagógus léleknek egyik legfőbb jellemvonása, hogy — megfelelő megbánás és bocsánatkérés után — meg tud bocsátani. Ezt gyakorlom növendékeimmel kapcsolatosan s egészen természetszerű, hogy ezt gyakorlom azokkal szemben is, akik már kint vannak az életben. Részemre nagy öröm, ha növendéket jobb útra tudok téríteni, de még nagyobb az örömöm, ha az eltávozottak közül valaki bebocsátást kér az én szellemi világomba. Megírtam, hogy fenntartás nélkül elfelejtem árnyoldalait. írásban küldtem a kért kézszorítást és a kért szíves szavakat. Újévre jött a levél. Válaszomat azzal fejeztem be, hogy a hazakerült fiú valóban boldoggá tette az újévemet.

Aki figyelmesen végig hallgatta ezt a levelet, a rá vonatkozó választ és beszédem többi részét, érezhette, hogy célunk elérésének szerves hozzátartozói a küzdelem. Ne engedjük magunkat a küzdelmektől a földretepertetni, ellenkezőleg legyünk jókedvüek, derültek, — örüljünk annak, hogy vannak küzdelmeink. — Talleyrand szeint: „Miért látszik a jövendő olyan bizonytalannak? Azért, mert a jelen nem bízik magában”. Fiúk! Szeretném, ha szavaimból bizalmat merítettek volna küzdelmeik sikeres megvívásához és ebből reményt saját és nemzetünk jövőjére nézve. — Próbálják meglátni a küzdelmekben a szépet! Szeressék a küzdelmeket!

C.) A küzdelmek eredménye.

Ezt az évet a küzdelmek jegyében indítottuk meg. Madách szavait írtuk zászlónkra: „.Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” Az igazság kedvéért meg kell állapítanom, hogy ez az iskolai év nem szeptemberben, hanem az elmúlt iskolaév záróünnepével kezdődött. Ugyanis e záróünnepéllyel kapcsolatos példák indítottak sok növendéket arra, hogy olyan elhatározásokat tegyen, amelyek megvalósítása csak kemény küzdelmek útján volt lehetséges. Tehát ennek az évnek a küzdelmei jórészben egy évvel ezelőtt kezdődtek. Az ekkor tett elhatározások az évnyitó alkalmával részben erősödtek, részben pedig újabbakkal gyarapodtak. Az évnyitó alkalmával a küzdelmek megindulásáról, azok sikeres megvívásához szükséges erőről, január havában a küzdelmek szépségéről beszéltem, most pedig e küzdelmek eredményéről szeretnék megemlékezni. Elérkeztünk az 1934/35. iskolaév végéhez. Most meg kell húznunk

— 15 -