Budapesti Tanítóképző Intézet, 1933
Beszédét e szavakkal végzi: »Ifjú barátaim, pályatársaim! Válasszatok a foglalkozás és hivatás között! Vigyázzatok, a mai naptól kezdve ez a szótlan kő és néma érc lesz lelkiismeretetek. Az a magabízó, jövőbetekintő ifjú lesz a kísérőtök. Azon keresztül ők szólnak hozzátok. Az ő emlékük vezessen benneteket! Ők ott lesznek veletek: a tavasz ébredésében és a tél halott havában; a nappal ragyogásában és az éj sötétjében; á csók mámorában és a verejtékezés gyötrelmeiben. Ott lesznek veletek akkor is, amidőn újból szól a kürt, amikor újból ágyú lesz a harangokból,míg újból a trikolor leng a Tátra ormán, míg újból teljes lesz Magyarország címere!« A felavató beszéd után Matusek Géza III. é. növendék Bajza »Apotheozis« c. költeményét szavalta el. Az intézet I. em. folyosóján beépített művészi emlékművet Frank Antal dr., az intézet igazgatója, a következő szavakkal vette át: »Meghatott lélekkel készülök átvenni intézetünk hősi halottainak emlékművét. Mindenekelőtt köszönetét mondok a Budapesti Tanítóképző - Intézeti Iskolatársak Egyesületének, amelynek főrésze volt abban, hogy ezt az aránylag nagyszabású emlékművet felállíthattuk. Intézetünk ugyan együtt állította ezt az emlékművet az Iskolatársak Egyesületével, azonban mind az anyagi eszközök előteremtésében, mind a felállítással kapcsolatos teendők elintézésében az oroszlánrész az egyesületé volt. Ügy gondolom, azzal, hogy az Iskolatársak Egyesületének munkásságát így előtérbe helyezem, nem állítom az intézetet háttérbe, mert egészen bizonyos, hogy semmi sem igazolja jobban valamely intézet érdemes munkásságát, mint a volt tanítványok hűsége, ragaszkodása. A volt tanítványok lámpása nemcsak önmagának világít, hanem beragyogja volt intézetét is. Felvetem a kérdést. Vájjon milyen gondolatok, érzések és akarások honolnak most bennünk, mikor azt a nekünk felmérhetetlen értékű emlékművet átvesszük? A mi lelkivilágunkat most az járja át, hogy olyan gondolattal, olyan mélységes érzelemmel és olyan erős akarattal lettünk gazdagabbak, amely környezetére ellenállhatatlan vonzó hatást fejt ki. Kívánjuk, hogy az emlékmű gondolatai emelkedett szelleműekké tegyenek bennünket. Érzelmi világa a legmélyebb lelkiséget munkálja bennünk, akarata a kemény jellemmé való kovácsolás indítéka legyen. Az emlékmű gondolatvilága mutassa meg, hogy a Mindenható mely nemzeti feladatok megoldását várja tőlünk, az emlékmű érzelmi világa hevítse át lelkünket, hogy ezeket a feladatokat örömmel végezzük, az emlékmű akarata pedig tegyen képessé arra, hogy ezeket a feladatokat valóban végrehajthassuk. így feladataink tisztánlátását, az örömmel való dolgozást és a cselekvésre való képességet és készséget várjuk az emlékműtől. De ezeket csakis az várhatja, aki áhítatos lélekkel közeledik feléje. Aki itt csak kőtömeget lát, annak az emlékmű nem beszél semmit se. Egyébként mindenkihez beszél, aki tiszta lélekkel kívánja, hogy szól— 35 3*
