Budapesti Tanítóképző Intézet, 1933
Frank Imre, a gyak. isk. III. o. tanulója a következő szavakkal búcsúzott Drozdy Gyulátólr Drága, Jó Drozdy Bácsi! Mi kicsinyek nem tudunk olyan szépen beszélni, mint a nagyok, de szeretni éppen olyan jól tudunk, talán még jobban is. Ezzel a szeretettel köszönjük: mi gyakorlósok mindazt a szépet és jót, amit Drozdy bácsitól tanulhattunk. Köszönjük azt a sok munkát, amellyel bennünket az első bétűtől kezdve vezetett. — Bocsánatot kérünk minden rosszaságunkért. Nagyon fáj, hogy búcsúznunk kell. Olyan idegennek érezzük osztályunkat, hogy nem Drozdy bácsi tanít. De azért mi mindig jó tanulók leszünk. Azt akarjuk, állandóan azt lássák, hogy Drozdy bácsi tanítványai voltunk. Azt hallottuk, hogy ez az elmenetel Drozdy bácsi egészségének használni fog. A jó Isten most Drozdy bácsi egészségét akarta óvni. Ebbe tehát bele kell nyúgodnunk. Bele is akartunk nyugodni, de a könnyeinken nem tudtunk uralkodni. A legtöbb gyakorlós gyermek életében ez az első nagy bánat. Először azt hittük, tréfából mondják, hogy Drozdy bácsi elmegy. De amikor Drozdy bácsi maga is mondotta ezt, csaknem valamennyien könnyeztünk, sírtunk, — olyan is volt, aki hangosan zokogott. Én erős, férfias akartam lenni; de amikor azt láttam, hogy Marci sír, az én mécsesem is eltörött. Ezek a könnyeink is hálánkat fejezik ki. Mindent, mindent nagyon sokszor köszönünk. Édes, Drága Drozdy Bácsi! Kérem emlékezzék olyan szeretettel ránk, mint ahogyan mi gyakorlósok a szívünkbe zártuk. C) Hősök emléke. Meghatóan szép ünnepség keretében avattuk fel f. év május hava 27-én intézetünk hőseinek emlékét. Ünnepünkön a minisztérium tanítóképzési ügyosztályát Huszka János dr. min. titkár, a székesfőváros közoktatási ügyosztályát Boros Pál dr. tanács-főjegyző képviselte; résztvett az ünnepélyen a tanítóképző-intézetek kir. főigazgatósága, a polg. isk. tanárképző fő'skola igazgatósága; megjelentek a főváros tanító- egyesületeinek, s több társintézetnek a képviselői is. A Hiszekegy eléneklése után Jánosy Imre székesfőv. ipa- rostanonc-iskolai igazgató tartotta meg hatásos felavató beszédét. »Május negyedikének esti 9 órájában — úgymond — a rovertói Castellóban megszólal az »elesettek harangja«. Kongó mély hangja szétterül az estben. A harminc nemzet ágyúinak halálbömbölő üvöltéséből imárahívó, igehirdető harangszó lett, A harangot is ugyanaz az emberi kéz formálta, amelyik ,az ágyú-- csövébe ültette a halál magvát. Ma az ágyú néma' és szól a harang. A negyediki est harangszavára megmozdulnak a magyar katonák sírhantjai! Megmozdul a hant, kinyílik a sír! A vitézek glédába állnak s miként egykor munka után a mezőről, — 32 —
