Budapesti Tanítóképző Intézet, 1932
éves nagy elveket, a római katolikus egyház szép életét, amit szentségi kegyeiméivel az élet Királya, az eucharisztikus Krisztus tesz lehetővé. Célunkat szolgálják minden évben a szent beszédek, magyarázatok, egyéni beszélgetések, szt. misék és szt. áldozások. Itt kell megemlítenem minden évek legnagyobb lelki eseményét, a lelkigyakorlatot, amit az idén igen szép eredménnyel P. Zsiros Ferenc S. J. tartott. E helyen is köszönet érette. b) A ref. hittanár: Az iskolai esztendő istentisztelettel kezdődött és végződött. Évközben vasárnaponként tartottunk gyermekistentiszteletet és több ízben a nagyobb növendékek közreműködésével vasárnapi iskolát. Ez év folyamán megalakult a ref. tanítóképzős növendékek ifjúsági egyesülete, melynek célja az ifjúság valláserkölcsi életének az intenzív nevelése a gyülekezeti élettel kapcsolatban. Az ifjúsági egyesület két ízben szerepelt a budahegyvidéki gyülekezetben igen szép műsorral és dicséretes felkészültséggel. Az évenként szokásos csendes napokat ez évben is megtartottuk előadásokkal és úrvacsoraosztással. A budahegyvidéki gyülekezet női köre ez alkalommal nagy szeretettel és gazdagon terített asztalokkal szeretet- vendégséget rendezett a képzős ifjak részére. Minden hittanórát bibliamagyarázattal kezdettünk és több ízben bibliai megbeszéléseket tartottunk aktuális kérdések felett. A növendékek viselkedése valláserkölcsi szempontból kifogástalan s a vallás dolgai iránt érdeklődő. c) Az ág. h. ev. hittanár: Az ág. h. ev. vallástanítás az egész esztendő folyamán zavartalanul folyt le. A tanév kiemelkedő eseményei az idén is a hiterősítő előadások voltak, amelyeket részint az evang. gimnáziumban, részint az Üllői-úti imaházban és a Deák-téri templomban tartottunk. Istentiszteleteket a Bécsi kapu-téri templomban látogatták a növendékek. Ugyanott ünnepeltük meg október 31-ét. Hálás köszönettel kell megemlékeznem az Igazgató úr és az intézet tanári karának mindenkor segítségre kész magatartásáról is. A növendékek szorgalma és viselkedése kifogástalan volt. z. Hazafias nevelés. A hazafias szellem tanításunkat, nevelésünket és minden ténykedésünket áthatja. Mindent elkövettünk, hogy a nemzeti érzés állandó ápolása mellett az egyes ünnepségekben rejlő nagy nevelőerőt kiaknázzuk. A tanév folyamán rendezett ünnepségek közül különösen nagy hatással volt az ifjúságra az Aradi Vértanuk emlékünnepe, a március 15-iki nemzeti ünnep, a Hősök emlékünnepe, a tornabemutató ünnepély és az évzáró ünnepély. 59