Budapesti Tanítóképző Intézet, 1932
В) Néhány lélektani irány érintésével kapcsolatban olyan lélektanért való küzdelem, amelyben „lélek“ is van. A legnehezebb kérdések egyike, hogyan kell lélektant tanítani. A természetrajz tartalma rajtunk kívül álló tények, a történelem anyaga rajtunk kívül álló események. Volt idő, amikor a lélektant is úgy tanították, mint az említett tantárgyakat, azaz úgy tárgyalták a lelki jelenségeket, mint rajtunk kívül álló tényeket és eseményeket. Hogy mennyire van ma így a helyzet, ezt nem tudom megállapítani; azonban akárhogyan állunk is ebben a kérdésben, szükség van annak megállapítására, hogy az említett tanításra csak azt lehet mondani, hogy „lélek“ nélkül való lélektantanítás. Ha a lélektan tanítása bizonyos lélektani fogalmak általános ismeretén felül nem készíti elő az önismeret útját és nem alapozza meg a gyermek- és az emberismeretet, akkor nem végezte el a feladatát. Így a helyes lélektan-tanításnak első és általános követelménye annak az érzékeltetése, hogy a lelki jelenségek bennünk történnek. Hogy ez az általános elv milyen problémák szerves egysége, azt legjobban — a teljességre való törekvés gondolata nélkül — néhány lélektani irány érintésével mutathatom be. A lélektan irányait Messer két csoportra osztja a szerint, amint a lélektan tárgyát látják különböző módon, vagy pedig a szerint, amint módszerük különbözik. I. A szerint, amint a lélektan tárgyát látják különböző módon, a következő irányokat érintem. X. Általános és differenciális lélektan. Az általános lélektan a felnőttek lelki világának közös jellemvonásait, törvényszerűségeit tárgyalja; a differenciális lélektan pedig a lelki különbségeket vizsgálja. E téren alapvető munka William Stern nagy munkája (Differentielle Psychologie), amelyben a differenciális lélektan két forrását a karakterológiában és a pszichognosztikában (a pszicho- gnosztika összefüggést lát bizonyos külső jelek és lelki sajátosságok között) mutatja be. Az általános lélektan a lelki élet általános 19
