Budapesti Tanítóképző Intézet, 1931

Az akaraterő fejlesztése szükségességének hirdetése volt az első értekezésnek tartalma, amelyet 1856-ban „Az önmunkásságról“ címen a székelyudvarhelyi rom. kát. főgimnázium értesítőjébe írt, és ez volt utolsó írásának is inspirálója. Első értekezésének mottójául Seneca következő mondását választotta: „A haladásnak nagyrészét teszi az, hogy akarjunk haladni.“ Azt mondja, hogy tételének bizonyítékait saját lelki fejlődéséből, saját akaratvilágából merítette, amelyet székely makacsságnak nevezett. Valamint a testgyakorlatban nem a mászás, az ugrás, stb., a cél, hanem a testnek ezek által való erősödése, hasonlóképen a szellemi munkában nem az ismerő, hanem az akaró tehetségé az elsőbbség. Szerinte az akarat az a láb, amellyel célunk felé haladhatunk. Ez a kérdés élete végéig kísérte. Amikor már régen visszavonult a folyóiratoktól (1922- ben), e sorok írójának cikke alapján a Foerster-féle volun- tárizmus újból kezébe adta a tollat. Azt írja, hogy az akaratfejlesztő önképzési munka az a híd, amely az iskolai életből átvezet az élet nagy iskolájába. Ebben az írásban szelíd szemrehányással illeti a mai tanárnemzedéket. Azt mondja: ,,. . . mintha a jelenben kissé többet szeretnének foglalkozni a külföldi és hazai pedagógiai, didaktikai elméletek fejtegetésével, mint a gondozásukra és vezetésükre bízott tanítványaik egyéniségének tanulmányozásával.“ Gyertyánííy István a gyakorlati munkát, az ifjúság tényleges vezetését tartotta a legkényesebb pedagógiai feladatnak. Goethe mondásával búcsúzik ekkor olvasóitól: „Szürke, barátaim, minden elmélet, csupán az élet fája az, mely zölden virít.“

Gyertyánííy István a gyakorlat embere. Azonban ez nem jelenti azt, hogy nincsen érzéke az elmélet iránt, hanem csak azt, hogy tiltakozik az olyan elméletek ellen, amelyek a való világgal elvesztették a kapcsolatot. Szerinte a tapasztalatból kell az elméletet levezetni. Nem akar hálátlan lenni az elméleti tanokkal szemben, amelyeknek maga is sokat köszönhet, azonban határozott álláspontot foglal el az egyoldalú teoretizálással szemben. Az elmélet és gyakorlat értékét velősen így fejezi ki: „Barátom Plátó, barátom Aristoteles is, de lesközelebbi barátom az önta8