Budapesti Tanítóképző Intézet, 1930
Szerény anyagi lehetőségeink csak a személyvonaton való utazást tették lehetővé. De így is hamar elmúlt az a hét óra, mely utunk első állomásától, a Legnagyobb Magyar porait magába fogadó Nagy- cenktől elválasztott. Széchenyiről való megemlékezésünket — sírjához való zarándoklásunkon kívül — azzal tettük még maradandóbbá, hogy felolvastuk azt a magasztos tartalmú levelét, melyet a cenki polgártársakhoz „hőn szeretett egykori jobbágyaihoz“ intézett, mikor új templomuk felépítése tárgyában segedelemért hozzája fordultak. Láttuk ezt a templomot, a szent hamvakat takaró egyszerű kriptas'rt, ereklyeládát, kastélyt és ’hársfasort, melyek oly sokat látták boldog családja körében a Legnagyobb Magyart. Mintegy három és félórai időzés után folytattuk Utunkat Sopron felé, hova este 8 óra felé érkeztünk. Szállásunk az iparostanonc- iskolában berendezett diákszálló volt, hol három éjszakát töltöttünk el kényelemben, tisztaságban. Mindezért pedig fizettünk fejenként 1—1 pengőt, azt is a takarításért és a fehérnemű tisztántartásáért.. A majdnem ingyenes szállás magyarázza meg, miként tudtunk egy négynapos kirándulás résztvevőinek 10 pengőért szállást és ellátást biztosítani. Csak a legnagyobb elismeréssel emlékezhetünk meg ezzel kapcsolatban Sopron városáról, mely lehetővé teszi a diákságnak (még a külföldieknek is), hogy jóformán ingyen lakhassanak abban a városban, mely értékes műemlékei révén, szép fekvésével, remek környezetével feledhetetlen emlékeket nyújt látogatóinak. A város tüzetes megtekintését pünkösd hétfőjén kezdtük előre kidolgozott program alapján, melynek végrehajtását soproni testvérintézetünk, az ág. evang. tanítóképző-intézet, lelkes tanárai, vitéz Lenky és mellette Rozsonday K. biztosították. A Sopront uraló öreg, 61 m. magas városháztorony felé igyekeztünk, hogy elsősorban tájékozódjunk és összképet nyerjünk a leghűségesebb városról, az 1923 óta törvényhozásilag is felmagasztalt „Civitas fidelissima“-ról. Útközben betértünk az ódon Szentlélek-templomba, melynek értékét különösen Dorffmeister István freskóképei emelik. Az osztrák születésű, 18. századbeli festő 35 éves korában Sopronba került és 33 év múlva bekövetkezett haláláig Sopron volt az állandó lakóhelye. A kiváló Maulpertsch mellett Dorffmeister a 18. századbeli magyar- országi festészetnek legtermékenyebb és egyik legderekabb mestere, kitől sok szép falfestményt láthattunk soproni tartózkodásunk alatt. Legszebb volt a Zichy—Meskó-palota dísztermének festett mennyezete. Ebben a palotában különben a barokk szobrászatnak, vas- müvességnek és fafaragászatnak számos szép emlékét is élvezhettük. A várostoronyból leszállva, végigjártuk a remek Városház-tér régi házainak udvarait, a francia gótika pompás jellegét megőrzött bencés „Kecsketemplom“ belsejét és a hozzája épült elhanyagolt, üresen álló „Jcáptalan-házat“ (az eredeti kisebb templomot), mely a román stílus legrégibb emléke Sopronban. Megbámultuk e térről nyíló keskeny, szebbnél-szebb barokk házakkal és palotácskákkal 47
