Budapesti Tanítóképző Intézet, 1928
nagyban emelte«. Komis Gyula államtitkár búcsúbeszédében mondja: »...üres lesz a széked az Országos Közoktatási Tanácsban, hol döntő szavad volt a népoktatási kérdésekben...« Másutt pedig így fejezte ki magát: »Sok területen dolgozott és mindenütt vezetőszerepet töltött be.« i , f VI. Quint Józsefet követjük! A Tanítóképzőintézeti Tanárok Országos Egyesületének választmánya ezt a rövid megemlékezést, csak egy — Quint József nagyságához mért — terjedelmesebb emlékbeszéd előfutárának tekinti. Azonban ennek a rövid megemlékezésnek is egy határozott kötelességünk érintésével kell zárulnia. Ez a kötelességünk: Quint József hűséges követése. Ez a kötelesség sokunk lelkében él. De nemcsak most él, hanem élt már a Megboldogult életében is. Ez kicsendül N. tanítóképzőintézeti tanár részvétleveléből is, amikor a következőket írja: »Alig egy hónapja, hogy Tihanyban megéreztette, megláttatta a természetrajztanárokkal tanítóképzésünk jövőjét, renaissance-át. Boldog arccal hallgattuk és jöttünk haza azzal az elhatározással, hogy egyöntetűen követni fogjuk.« Ehhez az íráshoz azt kapcsolom hozzá: hogy ennek a követésnek a tőle és a róla való írásoknak gondos összegyűjtésében és külön kiadásban is kifejezésre kell jutnia. f ; f Elvesztettük egyesületünk elnökét, egyesületi életünk nagyarányú fellendítőjét, az újonnan felfedezett népiskola és az ezzel a népiskolával harmonizáló tanítóképzés vezérét. Nem! Mégsem! Nem vesztettük el! Csak a testétől vettünk búcsút. A szelleme itt él közöttünk. Élnie kell! Nemzetünk' iránt való kötelességünk nevelői elveinek ébrentartása és tovább plántálása. Azt hiszem, valamennyiünk nevében beszélhetek, ha a következő ünnepélyes fogadalmat teszem: Quint József! Ünnepélyesen fogadjuk, hogy az Általad megkezdett pedagógiai templom építését folytatjuk! Ünnepélyesen fogadjuk, hogy gondosan összegyűjtünk mindent, amit hirdettél, s elveidet kristálytisztán a Te lelkületeddel adjuk tovább. Ünnepélyesen fogadjuk, hogy Magyarország nagy Tanítóját mindenkor követjük! Emlékezés Quínt Józsefre. Elmondotta Frank Antal dr. a Mária Dorothea Egyesület Tanítónői Szakosztályának 1929. évi május hó J9-én tartott közgyűlésén. »Egy szó nyilallott a Hazán keresztül, Egy röpke szóban annyi fájdalom;« Úgy érzem, Arany János szavai klasszikusan fejezik ki azt az országos feljajdulást, megdöbbenést, amelyet Quint József halálának hire keltett. Amikor a nemzet sorscsapások súlya alatt szenved, öntudatlanul szemlét tart azok felett, akik egy jobb jövőbe vezethetnék. Napjainkban ilyen reménysugarat láttunk Quint Józsefben, aki bízott abban, hogy jobb neveléssel a nemzet jobb
