Kegyes Tanítórendiek főgimnázuma, Budapest, 1916
1917. februárius tizennegyedike
8 1917. FEBRUÁRIUS TIZENNEGYEDIKE vértanúk, Mészáros Lázár és Perczel Mór a generálisok. Az én falaim közt tanított és dolgozott Dugonics, Horányi, Simái, Benyák, Horváth Cyrill és Csaplár Benedek. Az én ablakomból nézegette Petőfi a Dunapartot, ahol most szobra áll és az én ablakomból kísérte könnyes szemmel — mert kivonulni nem volt szabad — Kalmár Endre nyolcadik osztálya Vörösmarty temetését. Az én ebédlőmben szólalt meg először magyarul az újkori filozófia, itt repült föl Szablik István kezéből az első léghajó és itt született meg az első magyar reáliskola. A város, az ország, a magyar múlt lelke reszket ócska köveim körül. Köztük játszottak apáitok és nagyapáitok és itt töltöttétek legszebb éveiteket ti is fiacskáim. Ne hagyjatok el ilyen gyorsan. Vigyetek el belőlem magatokkal, amennyit csak lehet. Veletek akarok menni, édes gyermekeim!» De az új palota kapui felől hangosabb, frissebb dallamot hozott a dunai szellő. Hívó, serkentő, vidám és büszke ritmust, de a szavát, a szavát még nem értettük. A szavakat, az ének tartalmát, majd ti írjátok meg fiúk. A ti munkátok, a ti haladástok, a ti életetek, jövőtök lesz az új palota éneke. Ugy-e hogy méltó lesz a régi dalhoz, ugy-e, hogy új dicsőségről fog szólni, mint amaz a régi dicsőségről? A régi zászló bevonulta után vonultatok az új otthonba, új fiúk. A régi zászlóval elhoztátok a régi piaristák szellemét. Ezt a szellemet az jellemezte mindig, hogy sosem engedett a régi szent értékekből, de azért mindig hozzá tudott újulni az új időkhöz. «Omnia ad maius pietatis incrementum!» — mondotta Kalazanti szent József. «Provehimur non praemio, séd patrio amore» — vallotta Horányink. Igen, provehimur, de ezt a kettőt, ugy-e fiúk, elhoztuk magunkkal a régi kedves falak közül. Ezzel a két ősi szentségünkkel és ifjú szívvel, szomjas elmével készen állunk az új palotában az új időknek új munkájára.
