Kegyes Tanítórendiek főgimnázuma, Budapest, 1912

Bartos József

VII

kell az ifjúságnak elmondani, mit elhagyni, hogy a történelemtanításnak ezt a nagy célját elérje. Ép oly lelkesedéssel festette például a középkorban olasz egyetemeken tanuló magyar diák életmódját, mint a legfontosabb politikai eseményeket. Már harmadik osztályú tanulókkal meg tudta éreztetni a művelődéstörténet jelentőségét.

A történelmi előadásokban is mindig alkut és kivételt nem ismerő erkölcsi meggyőződése vezette. Az ő tanításában a történelem nem volt adatok és események egyszerű halmaza. Inkább Maculayval tartott, aki szerint «a tények csak salakjai a történelemnek. Ez a nyers tömeg egész értékét attól az elvont igazságtól nyeri, amely áthatja és benne rejtőzik, mint az arany a hegyek érceiben.» Ez az «elvont igazság» Bartos József szemében az erkölcsi igazság volt. A tények forgatagában mindig az erkölcsi hatalmak- sorsát tüntette föl és sohasem mulasztotta el, hogy erkölcsi meggyőződése alapján férfiasán állást is foglaljon a tényekkel és egyéniségekkel szemben. A szellemi erő, a siker nem ingatta meg ítélete pártatlan biztosságát. Perikiest ép oly keményen megítélte, mint akár az utána következő évek demagógjait. Talán fölösleges is rámutatni, menn}dre erősítette ez tanítványaiban az erkölcsi erők és követelések tiszteletét.

Mindazáltal előadásaiban is a legszembetűnőbb vonás és egész tanításának legfőbb ereje az igaz érzés melege volt. Hiszen enélkül nem is képzelhető valamire való történettanítás. Csak az érzés, a mások lelkivilágába való beleélés képessége, az emberi megértés adománya teszi lehetővé a múltak művészi megelevenítését. Bartos Józsefnek épen itt van az ereje. Mindig meg tudta őrizni az eseményekkel és egyénekkel szemben a történettudós objektiv fölülállását, de azért mégis át tudta hatni egész előadását érzésével, lelkesedésével, egész leikével. Égő, hatalmas hazafias érzés lobogott szavaiban, amikor a nemzeti múltról beszélt és ellenállhatatlan erővel ragadta magával a fiúk lelkét. Ilyenkor görnyedt alakja kiegyenesedni látszott, homloka a magasba emelkedett, szemei csillogtak, hangja különös csengést nyert és reszketett a belső megilletődéstől. Mi pedig lélekzetvisszafojtva hallgattunk és nem egyszer megtörtént, hogy sokan könnyeztünk ^ meghatottságtól. Valóban, azt hiszem, Bartos József történelemórái minden tanítványa előtt feledhetetlenek maradnak.

* * *