IV. kerületi (belvárosi) községi főreáliskola, Budapest, 1916

A trónváltozás

A trónváltozás Több mint két emberöltő múlt el azóta, hogy boldogúlt királyunk, I. Ferenc József, — miután 1848. dec. 2-án V. Ferdinánd a trónról, fivére, Ferenc Károly a trónöröklésről lemondott, — trónra- lépett. Az ünnepélyes aktusnál a 18 éves Ferenc József szüleihez fordult s a többek között igy szólt: Meine Jugend ist hin! Igaza volt: országainak állapota, jövője sokkal válságosabb volt mint egyesek gondolták. Uralkodása első évtizedei tele voltak vágyakkal, változásokkal, melyeket Ő mint katona, — hiszen uralkodása első részében mint ilyen áll előttünk — nem igen tudott megérteni. Nehéz feladatok várnak megoldásra, óriási a súly, mely vállait nyomja, de a nagy lelki nagysága: a kötelességtudással párosult akaraterő, mely uralkodói voltát annyira jellemzi, képessé teszi, hogy a sors által neki juttatott osztályrészt elviselhesse, hogy a legnehezebb út­vesztőkből a kivezető utat megtalálhassa. A munka mindvégig éltetőereje s ha mindenki belefáradt, Ő nem fáradt bele, s ami­kor ajkáról elhangzik a pihenés utáni vágy, az örök pihenés vágya az immár .... Sokszor, nagyon sokszor, nagyon is megnehezült az idők viharos járása — de az isteni gondviselés oly segítőtárssal aján­dékozta meg, aki császári férjének érdekét szivén viselve, leplezet­len jóakarattal alattvalói pártjára is tudott állani. S amint a sze­rető hitves megjelenik az oldalán, a hang, mely eddig oly szigorú, oly katonás volt, melegebb lesz s amikor 1857-ben az uralkodói pár hozzánk ellátogat, — noha még akkor sok seb vérzett, sok szem könnyezett, — a nemzet észreveszi a változást s oly tisztelettel s hódolattal fogadja az uralkodói párt, hogy a kölcsönös bizalmat­lanság köde oszladozni kezd. A „Viribus unitis“ jelszót a „Bizal­mam az ősi erényben“' váltja fel s a nemzet és uralkodója a meg­értés útjára lép. Amikorpedigazegymást követő csapások (olasz-porosz háborúk) nyilvánvalóvá tették, hogy az 1849-től 1866-ig fennálló rendszer a hatalmasnak képzelt egységes birodalmat a bajokból ki nem mentheti, s tudatára jöttek annak, hogy a magyarok kibékitésével

Next

/
Oldalképek
Tartalom