IV. kerületi (belvárosi) községi főreáliskola, Budapest, 1912
I. Feichtinger Győző (1859-1912)
4 szívesen látogattak vissza-vissza és innen magyarázható elhunyt barátunk sok vonzó, rokonszenves lelkivonása is. Győző a gimnáziumot Nagyszombaton végezte és ott tett 1877-ben érettségit. Már gimnázista korában nagy hajlamot érzett és mutatott a mennyiségtan iránt és 1877—81. a budapesti tudományos és műegyetemen matematikai, fizikai és ábrázoló geometriai előadásokat hallgatván, 1882. középiskolai tanári oklevelet szerzett. Már akkori társai felismerték Feichtingerben a pontos, rendszerető, munkás embert, az önfeláldozó jó barátot, oly tulajdonságait, melyek élete végéig kisérték. A főváros szolgálatába 1880. október havában lépett mint elemi iskolai osztálytanító. 1882. ősszel került intézetünkhöz, melynek 1885. rendes tanára lett és melyben 1912. február havában történt nyugalomba vonulásáig működött. Mikor e sorokat írom, nehezedik csak reám feladatom nehézségének tudata: egy pár szóval jellemezni, mije volt a boldogult intézetünknek, mit vesztettünk el benne. A pontos, kötelességtudó tanárt emeljem ki, aki soha sablon szerint nem tanított, minden újért, szépért lelkesedett, a legújabb eszméket alkalmazta tanításában és soha nem szűnő buzgósággal előkészítette tanítását, szabad idejében is mindig arra törekedvén, hogy magyarázatát minél érthetőbbé, érdekesebbé tegye. Vagy tanítványainak szerető .gondozójáról beszéljek, akit az ifjúság bálványozott, akiért apró és nagy diákok egyaránt rajongtak, azért, aki minden apró ügyüket és bajukat ismerte és tőle telhetőleg elsimította. E mellett nem felejthetem el a derék, önfeláldozó kollégát és barátot, akit minden társa szeretett, becsült, rokonszenves fellépése, nyílt, korrekt jelleme és kellemes modora miatt. Örökké munkálkodott, szenvedélyes fényképész is volt és fáradhatatlan volt esztergapadján is, milyen sok hasznos taneszközt készített, melyeket intézetünknek hagyott. Amily derűs volt működése, oly harmonikus volt családi élete is. 1886-ban vette el Hübschl Etelkát, akivel haláláig a legboldogabb életet élte. Csak egyszer borult felleg élete derűs egére, mikor szépen fejlődő kis leányát a vörheny elragadta. A horvát diákok internátusának volt ő akkor vezetője, az internátus egy diákja hozta be a ragályos kórt hajlékukba, ez maga felépült, de Győző barátunk egyetlen gyermeke belehalt. Ekkor komoly veszély fenyegette tiszta lelke harmonikus egyensúlyát, mintha már elkese
