Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1937
lü I l)r. Németh öd„n e„,Resets. | (A Simonyi-ünnepen elhangzott előadás.) írta: Jeszenszky Ilona tanár. Négy hónappal ezelőtt láítuk utoljára, örömünnepünkön, meghitt templomunkban, Isten oltára előtt, egyházunk fennállásának 150. évfordulóján, amint egyházfelügyelői tisztségének eleget téve nyitotta meg az ünnepi közgyűlést. Ma is ünneplésre gyűltünk össze, templomunk tőszomszédságában, iskolánk, az 0 kedves iskolája falai közt, ahonnét gyermekkorában elindult. De ma a gyász sajgó fájdalma nyilallik át lelkűnkön abban a tudatban, hogy 0 már nincs közöttünk ! Hiába keressük megszokott helyén tiszteletet keltő alakját, mély tekintetű, megértő lényét, egyházunknak hű fiát, iskolánk bölcs vezérférfiát, ifjúságunknak jóságos, atyai barátját! Megdöbbenve eszmélünk rá, hogy 0 már nincs közöttünk testi mivoltában 1 Szinte érthetetlenül hirtelen tűnt el előlünk ! S ma, mikor az a feladat vár reám, hogy pályafutását és nemes egyéniségét jellemezzem, elfogulttá tesz a bennünket ért csapás súlya, a gyászos nap közelsége, s az a gondolat, hogy róla,- nélküle, beszéljünk. Feladatomat még inkább megnehezíti, hogy zárkózott lelkiségének, de még élete külső adatainak felkutatásakor is, tartózkodnom kellett attól a tapintatlanságtól, hogy Róla adatokat keresve legközelebbi hozzátartozóinak emlékei „között, még hevesen sajgó bánatot illessek. Így inkább keresem Őt a hozzánk, tanárokhoz legközelebb álló munkakörben, egyházi- és iskolafelügyelői pályáján, továbbá a társadalomban és közéletben kifejtett nagyhatású orvosi munkásságában, s részben a pszichiátria terén „kifejtett tudományos működésében. Tehetem ezt joggal. Hiszen Ő, aki a mi evangélikus gimnáziumunknak és akkori igazgatójának, a nagy magyar bölcselőnek, Bőhm Károlynak növendéke volt, bizonyára magába szívta és magával vitte a nagy nevelőnek és filozófusnak leikéből kisarjadt vallomástételét : „amit az ember értéknek tart az életben, az legbelsőbb lelkiségének kisugárzása.“ Úgy érzem, ez az igazság feljogosít arra, hogy Dr. Németh Ödön lelkiségét úgy jellemezzem, amint az munkásságában kisugárzott. Ez a humanista gimnázium nevelhette őt olyan emberséges emberré, emberszerető emberbaráttá, hogy bármily sokoldalú volt is munkássága, mindig, mindenütt az emberi lélek foglalkoztatta : mint iskolafelügyelőt az egészségesen fejlődő gyermeki lélek, orvosi pályáján a rendellenes, vagy beteg gyermek, a megté- velyedett felnőtt lelkülete, egyházának szolgálatában, — nem hiába szánták szülei papi pályára, — megint csak különösen a segítségre szoruló emberi lélek. Mint maga mondja ünnepi beszédében : „Egyházunk és iskolánk megerősítése a mai korban annál nagyobb fontossággal bír, mert a hitetlenség és az atheizmus az egész világon terjedőben van. Küzdenünk kell az egyház- és államellenes lelkijárványok ellen.“ A hivatásos orvos legbensőbb lelkimozzanata, a szenvedő ember megsegítésének vágya, lelkiségének olyan kisugárzása, mely min-
