Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1936
4 nunk. A sóhajos jelen minden magyar vállát kereszttel terheli. A kereszthordozás pedig nehéz dolog. Ha leroskad is valaki alatta, keresztje megmarad, ha ő nem bírta, más hordja tovább. De a magyar keresztet csak magyar hordhatja. A magyar sors pedig kereszthordozás. A múltban is az volt, ma is az. De a kereszten nemcsak múlik, hanem támad is az élet. A búzaszem is csak akkor lesz új élet és új kenyér forrása, ha elhal. A jövendő múltból születik, a feltámadás a halálból sarjad. Életáldozásból születik új élet. Az áldozatokkal és szenvedésekkel kövezett ma útján vergődő kor népének türelmet, kitartást, nekimakacsodó bizodalmát és gátakat bontó akaratot kell merítenie a magyar múlt emlékeiből. A nemzetért szenvedőktől tanulnia kell kitartást, a hazáért vesszőzöttektől áldozatkészséget. Mert ezer év óta mindig így készült a magyar jövendő. Ezer év óta mindig megtaposott szívek, megkeserített lelkek és áldozatul adott életek törmelékeiből készült a magyar jövendő és a nemzeti élet ösvénye. Mikor a kufsteini rabmagyarok emlékezetét ünnepeljük, nemcsak a múltaknak hódolunk tehát, nem is egyes emberek dicsőségét kívánjuk zengeni, hanem az örök magyar sorsot állítjuk azok elé, akik az örök magyar jövendőt akarják és munkálni is készek. Köszönet azoknak, akik ünneplésünket előkészítették, munkával és megértéssel támogatták. II. Beszámoló a Kufstein-mozgalomról. Előadta: Dr. Bánkúti Dezső igazgató. Jókai ezt írja Űj földesurában: „Tapasztalt férfiak tudósítása szerint Kufstein a statusbörtönök akadémiája. Arad, Komárom, Josephstadt, a pesti újépület mind csak gymnásiumok és elemi tanodák hozzá képest; aki még csak ezekben végezte a cursust, az ne is beszéljen; az csak félig van értesülve.” Ezt a magas iskolát járták a kufsteini vértanuk: nem kellett hozzá más oklevél, csak az igaz hazafiság. S ebben egy volt a magyar mágnás, gyenge grófnő, a viharlátott katona, a nép egyszerű gyermeke és a közhangulat kifejezője, az író és a költő. A nagyokról, akik Kufsteinban szenvedtek, sokszor megemlékeztek: Czuczor, Kazinczy, Wesselényi, Teleki Blanka szenvedéseiről tudunk — mi itthon. Kinn, szenvedéseik színhelyén róluk sem tudnak: ott a „grófnő” mellett csak Rózsa Sándor a szenvedő magyar, a magyar betyár, haramia: ő képviseli kinn a magyarságot 1 Erkel élete vége felé elhatározta, hogy a szabadságharc „névtelen hősei”-nek állít emléket. Ilyen gondolat ihletett meg, mikor azt akarjuk, hogy ne legyenek ők névtelenek. Mert gyönyörű a hely, ha oda üdülni megy az ember; a Kaisergebirge regényes ormai, a festői Inn-völgyben meredő kakasfészek, az ősi vár: mintha a városka házai fölé rakták volna. Az ott utazó elé festői kép tárul. De véreinket nem gyönyörködni vitték oda ezer km-re hazájuktól. Számukra is nyílt ugyan cellájukból kilátás, de a szabad természet csak annál kínosabbá tette rabságukat. Bilincsbe verve várták a szabadulást. Volt, aki hiába várta.
