Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1936
12 fogásnál. Ennek a magyar felfogásnak Esterházy Miklós nádor a XVII. században igen világos fogalmazást adott, amikor az osztrák megbízottakkal szemben határozottan mutatott rá arra, hogy a limes privatus (a magánbirtokhatár) megvonása semmiképpen sem befolyásolhatja az államhatár vonalának megállapítását. Az erősebbnek bizonyult magyar felfogás mögött évszázados fejlődés állott, melynek magvát, kikristályosodását a korábban idézett 1298-as törvény egyik cikkelyében láthatjuk. Tévednénk azonban akkor, ha a magyar államhatár kialakulását az 1298-as törvénnyel kapcsolatosan a XIII. századtól eredeztetnök. E közjogiasabbnak mondható felfogás gyökerei visszanyúlnak a magyar királyság megalapításának korába. Az alattvalóknak az állam fejéhez való viszonyának, sőt halványan már az ország territóriumának a szentkoronával való szimbolizálása első királyunk korában jelentkezik. Ennek az elvon- tabb gondolkozásnak kihatással kellett lennie az államhatárok alakulására is. Valóban vannak rá adataink, hogy a magyar államhatár nagyobb mértékben tudott függetlenülni a magánbirtok érdekeitől, mint például a német. Jellemző e tekintetben egy, a XII. század közepéről származó, stájer oklevél, mely a magyarok tiltakozására kioktat egy stájer urat arra, hogy magyar területen, a határ mentén bírt földjei e birtoklás révén még nem váltak a stájer tartomány részeivé, hanem megmaradtak Magyarország határain belül. Ez az adat, mely hasonló természetű adatainknak legkorábbika, mindössze egy század távolságából tekint vissza Szent István korára. A fejlődés középkori, lassúbb ütemét tartván szemünk előtt, valamint azt, hogy a XI. század első feléből ránk maradt eredeti forrás igen kevés, ennek az adatnak Szent István korára is jelentőséget kell tulajdonítanunk. Az újabb kutatások során a külföldi nagy Monumenták és Corpusok foliánsaiban olyan eddig észrevétlen adatok kerültek napvilágra, melyek ha nem is közvetlenül, de közvetve felvilágosítással szolgálnak a XI. századi Magyarország határaira is. Amikor ezek az adatok az északkeleti Felvidéken vagy Nyitra megye északi részében a magyar uralom kétségtelen nyomairól beszélnek; vagy amikor az ezidőben meginduló szentföldi zarándoklatok egyik résztvevője Belgrádba érve azt mondja, hogy most hagyta el Magyar- ország területét; a nyugati végekről származó egyik adatunk pedig amikor amellett bizonyít, hogy ott a gyepürendszeren messze túl nyugatra még magyar fennhatóság alatt állott a vidék: akkor, ha nem is adnak ezek az adatok kellő alapot arra, hogy már a XI. századra feltételezzük a pontosan megvont államhatár fennállását, egy ténynek megállapítására feltétlenül elegendők. Nevezetesen annak, hogy a Kárpátok medencéje felett Szent István korában a magyar államon kívül semminemű állam, vagy államszerű alakulat joghatóságot nem gyakorol. Annak a néhány adatnak, mely Szent István korára vonatkozólag külföldi forrásokban maradt ránk, nemkülönben annak a ténynek ismeretében, hogy kedvező földfelszíni és természeti tényezők jelenléte esetén az államok határai évszázadokon át változatlanok maradnak, nyugodtan állíthatjuk, hogy az első magyar király korában a magyar állam területi felségjoga elérte a Kárpátok, délen pedig a Duna vonalát.
