Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1936
10 sadalmi rend és erkölcs megóvásának leghathatósabb eszközei a kondicionálás és a hipnopedagógia. Haladásra, újításra nincs szükség, hiszen az emberiség már mindent elért. A Ford utáni 632. esztendő már a tökéletes gép, a tökéletes higiénia, az örökifjúság és örökszépség kora. Az ember megszűnt egyéni érték lenni, könyörtelen szükségszerűségben függ össze minden mozdulata a társadalom egészével. A világellenőr azonban kénytelen bevallani, hogy a de- generálódásniak némi jele kezd mutatkozni ebben a tökéletes társadalomban. Az agyoncivilizált új világ bizonyos szűk látókörű, infantilis naívságot fejleszt ki az emberben, mivel nincs, ami felcsiholná az emberek szellemi működését. A regény mintha azt bizonyítaná, hogy az emberi vágyak és elképzelések mindig szebbek, mint a beteljesedés. Lehet a szép új világ elméleti és racionális elgondolásaink szerint a legtökéletesebb, de mélyebb és igazibb életösztönünk szerint mégis a legrosszabb a lehetséges világok közül. Mintha nagyon mélyen a lélekben ott erjedne valami fájó keserűség, hogy ez a gépies tökéletesség talán túlságosan is sok. Hogy talán emberebb volna az ember, ha kevésbbé. tökéletesen funkcionálna és inkább kissé élne is. Az utópiák megalkotói mindig egy-egy úgynevezett tökéletes civilizációra építik elméleteiket, s az ideális állam hibái mindig abból származnak, hogy a kultúra nem azonos a civilizációval. A kultúra az isteni rész, mely az ember lelkében kezdettől fogva jelen van, s az ember a fejlődés folyamán egyre tökéletesebben igyekszik kibontakozásra segíteni ezt az isteni energiát. A civilizáció a kultúra függvénye, az erkölcsi tudatosság és a szellemi világosság termékeny munkája a gyakorlati életben. Ha a civilizáció öncélú, lehet bármilyen előrehaladott, lelkes léleknek nem sokat ér. A Széni Isiván=korí Magyarország habárairól.* (Dr. Kring Miklós székfoglaló előadásának kivonata.) Ha államhatárokról, megvonásukban beállott változásokról hallunk, mindig a korunkbeli, vonalszerű, átlépésükkel jogi következményeket maguk után vonó államhatárokra gondolunk. A középkor századaira vonatkozólag legfeljebb annyit vagyunk hajlandók elismerni, hogy a mérnöki tudomány fejletlensége és a település bizonytalansága abban az időben a maihoz hasonló pontosságú országhatár megvonását már eleve lehetetlenné tette. Milyenek voltak a régi magyar királyság határai? Méltán irányul figyelmünk e kérdés felé az országépítő király halála kilencszázadik évfordulójának előestéjén. Megvilágítását azokban igen megnehezíti a forrásanyag nagy hiányossága. A magyar történettudomány az írott források szűkszavúságát különleges, közvetett módszer alkalmazásával igyekezett pótolni. Ismeretes, hogy a magyarság, mint minden törökfajú nép magát természetes és mesterséges akadályvonallal és e körül húzódó lakatlan területtel vette körül. Ennek a védővonalnak * Részben megjelent a bécsi Klebelsberg Magyar Történetkutató Intézet IV. Évkönyvében „A magyar államhatár kialakulásáról” címen.
