Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1933

igen meleg szavakkal szólt iskolánk szép munkájáról. Majd Dr. Mágocsy-Dietz Sándor az egyetemes tanügyi bizottság, Mohr Henrik a pesti evangélikus egyházmegye, Somogyi István az Országos Középiskolai Tanáregyesület, Dósa János a Református, Dr. Domanovszky Sándor az Evangélikus Tanáregyesület, Mikola Sándor a fasori gimnázium, Grósz János a Deáktéri elemi, Mikolik Kálmán az iskola régi munkásai, Rapaics Katalin a volt, Hensch Irén a mostani tanulók üdvözletét tolmácsolta. Képviseltette magát a vallás- és közoktatásügyi miniszter Dr. Sárkány Alfréd miniszteri tanácsos és Dr. Bernáth Géza min. osztálytanácsos, a budapesti tanfelügyelőség Dr. Nagy Zsigmond és Dr. Zelenka Frigyes tanfelügyelők által, továbbá a Tanárok Nemzeti Szövetsége Dr. Bartha József főigazgató útján, ezenkívül számos testvérintézet kiküldöttje jelent meg, mások írásban köszöntötték iskolánkat. D. báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő üdvözlő távirata éppen az ünnepségre érkezett meg.

Befejezésül D. D. Raffay Sándor, bányakerületi püspök Luther szellemében az iskolákért áldozó egyházszeretetre buzdított, s bejelentette, hogy a képviselőtestület elnöksége a jubileum napjával gyűjtést indít kedves iskolája új épületére. „Kettőre támaszkodhatunk — úgymond —: Isten kegyelmére és a magunk jóakaratára.” A lélekemelő ünnepség a Himnuszszál fejeződött be.

Utána a Körmendi-Frimm Jenő készítette művészi emléktáblát koszorúzta meg Dr. Renk Ernő iskolafelügyelő a képviselőtestület nevében. Az emléktábla felírása következő: „191j.—18. A hazáért áldozták életüket Votisky Zoltán és Windt József polgári iskolai tanárok. Áldott emléküknek iskolájuk, egyházuk.”

Ugyané nap estéjén együttes vacsorára jöttek össze a három testvérintézet: gimnázium, elemi és iskolánk tanárai. Elöljáróink, püspökünk és közfelügyelőnkkel élükön megjelenésükkel, felszólalásukkal igazolták, mennyire fontos ügye egyházunknak iskolái erősítése.

Ezzel az ünnepséggel lezárult a Deák-téri iskola ötven éves története. Megerősödve indul újabb ötven évnek; reméli azonban, hogy megújhodása immár nemcsak belsőleg, hanem külsőben, új épületben, vagy elhelyezésben is meg fog nyilvánulni. Vajha az Isten jóságába vetett hit, és a hazaszeretet hatná át mindig e falak között dolgozók lelkét. Ha így lesz, — amiben bízunk —akkor nem félünk attól, hogy iskolánk léte meginoghat, akkor erősen áll mindörökké, mert velünk az Isten, ő a mi Erős várunk!

5