Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1930
lélekkel dolgozott. Internátusi elfoglaltsága melle't magánórákat is adott, mert a magyaron kívül jól beszélt németül és franciául is. De igazi elemében akkor volt, ha a leányliceumban hangversenyt vagy műsoros estét rendeztek. Láng Ella nemcsak művésztermészet volt, aki minden szépért lelkesedett, de volt költői vénája is. Ezt megmutatta akkor, mikor Tompa Virág regéit, vagy Jókai „Az istenhegyi székely leány“ című elbeszélését nagy ügyességgel dramatizálta, vagy amikor Goethe „Jery és Bátely“-je alapján pompás librettót készített, melyhez aztán Böhm igazgató zenét írt. De nemcsak hogy ő írta meg leggyakrabban az előadandó szöveget, hanem maga is gyakorolta be a növendékeket és fáradozásával oly teljesítményekre képesítette őket, melyek méltán megérdemelték a közönség osztatlan bámulatát. Éveken át — amíg fiatalabb erőkkel nem gazdagodott az intézet, ő egymaga volt az intézet házi poétája, dramaturgja és rendezője s a sok felejthetetlen irodalmi este fényes sikerében övé volt az oroszlán- rész. A gyermekek is akkor szerették meg mert igen jól tudott velük bánni. Értett ahhoz, hogyan kell a lomhákat serkenteni és az elbizakodottakat leinteni. Mivel pedig nagy hozzáértését mindenik kénytelen volt elismerni, készséggel alávetetté*.- : PP** kát, még a makrancosok is, az ő rendelkezésének. Ezért tudott annyi összevágó előadást produkálni. De nemcsak a szépért rajongott, még pedig egyaránt a természeti és művészi szépért, hanem az igazért is. Volt benne valami elnyomhatatlan tudásvágy, mely arra késztette, hogy lelkét folyton igaz tartalommal is gazdagítsa. Nehány éve csak, hogy hozzáfogott az angol nyelv megtanulásának, pár héttel a halála előtt pedig megkezdte Taine „A jelenkori Franciaország alakulása“ c. híres művének eredetiben való olvasását! íme, messziről tekintve Láng Ella élete csendes, szürke, eseménytelen élet volt, ellenben közelebbről nézve gazdag, harmonikus lelki élet volt 1 „Ella néni“ — ahogy a gyermekei nevezték február végén kezdett betegeskedni. Márciusban állapota annyira súlyosbodott, hogy kórházba kellett szállítani megfigyelés végett. Itt az első hetekben még megőrizte boldog optimizmusát és szinte kacagott a betegágyon. Pedig testi ereje állandóan fogyott, mindig gyöngébb lett, mindig kevesebbet tudott olvasni .... így lassanként az ő kedélyhangulata is beborult, lelke megrendült a nagy elköltözés gondolatára . . . Ekkor vethette papírra e sorokat: „Kórházi ágyon lesem a tavaszt, Lágy szellő' lebben, virágot fakaszt, Kórházi ágyon van-e remény ? ..........“ É s hiába volt az orvosi tudomány minden fáradozása, hiába a szerető, gondos családtagok önfeláldozó ápolása, az 2
