Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1924
26 A Veres Pálné leánynevelőintézet internátusában elsősorban a továbbképző növendékei nyernek elhelyezést, de — amennyiben még hely van — az O. N. E. leánygimnáziumának tanulói is felvétetnek. A jelen, 1925—26. tanévben 74 növendék vétetett fel az internátusba, ezek közül 39 a továbbképzőnek, 35 pedig a szomszédos leánygimnáziumnak volt tanulója. Ez utóbbiak közűi egy évközben betegség miatt kimaradt. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy az egyre fokozódó útlevélnehézségek miatt évről- évre fogy a megszállott területekről jövő internátusi növendékek száma. E tanévben már csak 10 növendékünk jött át megszállott területről, hogy itt részesülhessen magyar voltának megfelelő magyar nevelésben. Az internátusba való felvétel végett az „Igazgatótanács"- hoz címzett kérvényben az igazgatónőnél kell jelentkezni. A kérvényhez csatolandó: születési, iskolai, ujraoltási, orvosi bizonyítvány, szülői nyilatkozat és 125.000 K behatási dij. Az előleg visszalépés esetén vissza nem téríttetik. Szept. 10-e után való visszalépés esetén az egész évi internátusi dijak befizetési kötelezettsége fennál. Internátusi dijak voltak a folyó 1925—26. tanévben evangélikusoknak 1,100.000 K, katholikusoknak 1,500.000 K havonként. Természetben beszolgáltatandó minden növendék részéről egész évre 60 kg. fehér liszt, 12 kg. zsír, 5 kg. cukor és 2 kg. szappan. Zongorahasználati és orvosi díj 100—100 ezer K. Az ellátási díj a még mindig bizonytalan áralakulatok miaft nem az egész évre, csak időről-időre állapítható meg s szükség esetén évközben is emelhető. Befizetett dijak visszafizetésének vagy a fizetés alól való felmentésnek helye nincs. A mosás díja utólag állapíttatik meg. Az internátusba felvett növendék köteles az előírt szabályokat pontosan megtartani, az intézet rendjéhez szigorúan ragaszkodni. Szülei által előre bejelentett rokon vagy ismerős családnál a hónap második és negyedik vasárnapián templomi istentisztelet meghallgatása után este 7-ig látogatást tehet, ha a rokon-család ki- és visszakíséri. Ez időre érte a szülő, illetőleg a bejelentett család felelős. Bejelentett rokonaival a hónap harmadik vasárnapján délután 3—5 óráig beszélhet a fogadóteremben az igazgatónő tudtával. Vidéki rokon a szülők tudtával s részükről történt bejelentés alapján látogathatja meg a növendéket más napon is délután 3 és 6 óra között. Nagyobb szünetre