Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1924

13 születési céntennáriumának áldoztunk. Dr. Böhm Dezső ismertette a költő-kritikust, különösen kiemelve azt, hogy Gyulái volt a Veres Pálné alapította magasabb leánynevelöintézetnek, iskolánk ősének első igazgatója (1868-ban), s így ez az est egyúttal az intézet jótevőinek, szellemi vezetőinek emlékezetére is szolgál. Gyulai müveit mutatták be ezután : szavalattal Imre Anna, Kiss Boriska, b. Lindelof Sarolta, Pfliegler Ella, Pongó Lenke, aktuális szatíra bemutatásával Elischer Alice, Németh nővérek, Zöldy Elza, Markó Alice az „Éji látogatás" melodrámát adta elő Győry Erzsébet zong'orakiséretével, ForgonElzi a „Hadnagy uram“-at énekelte nagy hatással Fülöpp Magda kíséretével. Az est má^ sodik része Hazslinszky Gusztáv: >Tündérkirály kisasszony« c- daljátéka volt. Ebben Oliwa Sarolta (címszerep) és Szakolczay Erzsébet (magyar pásztor) emelkedtek ki, de ügyesek voltak Hazslinszky Margit, a szerző unokahúga és Miskolczy Zsuzsa a kérők, Csillag Márta a követ, Szabó és Schey Ilona a királyi pár szerepében — továbbá a festői tündérkar s a hat törpe. Jelesen kísért Barényi Edmée. Ez ünnepélyek szép jövedelméhez felülfizetésekkel járultak hozzá: Szabó Imre 340, Dr. Miskolczy Pálné, Dr. Stühmer Frigyes, Dr. Szelényi Aladár 200, Dr, Haberern I. Pál 150, Rátz László 120, Bartóffy János, Hittig Lajos, Mallet Ferencné, Dr. Nánássy Andor, Oliwa Bertalan, Öhlschláger Márton, Dr. Sarkady Dánielné, Schmidkunz Lajos, Dr. Thébusz Béla, Dr. Zelenka Frigyes, Dr. Zsigmondy Jenő 100, Dr. Kökényessy Gyula, Dr. Pfliegler Imre 60, Égner Ferencné, Dr. Horváth Károly, Dr. Németh János, Dr. Petrik Aladár, Schön Frigyesné, Dr. Verebély Jenőné 50, Szontágh Tamásné 40, Lorx Viktorné 30 ezer, összesen 2,800.000 koronával. Fogadják nagylelkű adakozásukért leghálásabb köszönetünket. — Az anyagi (siker elérésében Mesterházy Erna III. évf. növendéknek volt legna­gyobb része, ki pontos pénzkezelésével az ünnepélyeket ren* dező igazgató legfőbb támogatója volt, h) Tanfolyamok. A III. évfolyamot végzett növendékeink (összesen 14) ez évben is tanfolyamok hallgatására jöttek kö­rünkbe. Ezekre a IV. polgári elvégzése s megfelelő életkor alapján másokat is fölvettünk. Voltak : /. Elméleti tanfolyamok: a) Dr. Szelényi Ödön, óraadónk: A legújabb magyar iro­dalom (3 hó, heti 2 óra). b) Ugyanaz: A modern okkultizmus kritikája (3 hó, heti 1 óra).

Next

/
Oldalképek
Tartalom