Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1941

Vázlat a gyakorlati pedagógia egy megíratlan fejezetéhez. (A szervezésre való nevelés.) Nem is olyan régen, csak pár évtizeddel ezelőtt a humanisztikus középiskolát úgy tekintettük, hogy az a szellemi tudományok fellegvára, amelyhez a korszellem áramlatai nem érnek el. Szinte arisztokratikus valaminek tartottuk, amely előkelő, régi hagyományokat őrzött meg, azért a nevét is így írtuk: „főgymnasium". Azt hittük, hogy a humanisztikus középiskola a kultúra változhatatlan alapjainak a letéteményese, a múltból sértetlenül átmentett klasszikus hagyományok hivatott őre, amely dacol divattal, idővel, változó korszellemmel. Átmeneti időkben^ korok fordulópontján azonban kitágul a szellemi horizont, és ilyenkor észrevesszük azokat a jelenségeket is, amelyek a nyugodt fejlődés egyforma éveiben észrevétlenül maradtak. Ha most, a szellemi forradalmak viharai közt, visszanézünk a humanisztikus gimnázium pár utóbbi évtizedére, meg kell állapítanunk, hogy a gimnázium sohasem volt az az elzárt világ, aminek gondoltuk, hanem igenis magán viselte a korszellem nyomait, amint hogy maga is hatott kulturális felfogásával, szellemi életszemléletével a korra. Hogy mégis úgy tűnt fel, mintha a változhatatlan hagyományokat képviselte volna, az egyszerűen optikai csalódás volt: a felfogásunkat annyira befolyásolta a korszellem, hogy észre sem vettük, hogy a gimnázium nem az örök és változhatatlan alapelveket képviseli, hanem csak azoknak a divatos magyarázatát. Hogy pedig a középiskola exkluzívnak, egy kicsit talán arisztokratikusán hidegnek, előkelőnek látszott, annak az a magyarázata, hogy igyekezett távol tartani magát a gyakorlati élettől, csak a szellemi tudományokat akarta áthagyományozni. De ezzel sem tett mást, mint a kor racionalista világnézetéhez alkalmazkodott, amely az ész egyeduralmát hirdette. A 19. század, amelytől mi a humanisztikus középiskolát jóformán változatlanul átvettük, a racionalizmus csillagzatában állt. Most, hogy az egész világszemléletünk átalakulóban van és megszabadultunk a megszokás bilincseitől, világosan látjuk, hogyan hagyta rajt a racionalizmus a kezenyomát a humanisztikus középiskolán. Ma már jól látjuk, hogy ez a szellem nemcsak a történelem-tanításban, vagy a természet-