Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1940

4 az nincs többé egyedül, gyermekévé és társává válik mindazoknak, akik előtte éltek a földön és tovább élnek müveikben. Emlékezem a boldog diákévekre: a kilencvenes évekre, amikor nem­zetünk sorsa magasan felfelé ívelt. Láttam még Jedlik Ányost, ott sétált minden reggel a győri gimná­zium előtt. Tagja voltam annak a diákküldöttségnek, mely hódolattal köszön­tötte a hercegprímássá kinevezett Vaszary Kolost. Akkor avatták fel Kisfaludi Károly szobrát a győri színház előtt. Győr telve volt Széchenyi hagyományokkal, akkor ünnepelték a leg­nagyobb magyar centenáriumát. Akkor indult el és mi diákok mohón lestük a Beöthy Zsolt-féle Nagy Képes Magyar Irodalomtörténet füzeteit. Akkor készült a nemzet a Millenium megünneplésére. Az emlékezés széppé teszi életünket, bearanyozza öreg napjainkat. Felejthetetlenek a diákévek, az ifjúkori benyomások. Szolgálni akarom a barátságot. Amikor mindenfelé a gyűlölet hullámai csapkodnak, jusson eszünkbe Cicero tanítása: a barátságot minden földi jónál többre becsüljétek, a ba­rátság szerencsében és szerencsétlenségben egyaránt javunkra szolgál, a barátság csak a jók között állhat fenn. Hidat akarok verni fiatalok és öregek között, szolgálni akarom a nemzedékek között ma tátongó szakadék eltüntetését. A fiatalok ma nem tisztelik az öregeket, őket vádolják a trianoni szerencsétlenségért, őket vádolják azért, hogy a magyar fiatalságra olyan nehéz idők szakadtak. A trianoni szerencsétlenséget kozmikus nagy erők okozták, annyiban magunk is hibásak vagyunk, hogy szerencsétlenségünket tetéztük azzal, hogy megbomlott nálunk a rend, gyűlölködtünk akkor, amikor a legna­gyobb egyetértéssel kellett volna a hazánkat fenyegető veszély elhárítá­sára dolgoznunk. De ha bűnösek voltunk is, a fiatalságnak azt sem szabad elfelejte­nie, hogy az összeomlás óta eltelt húsz év alatt rengeteget dolgoztunk, hogy hazánkat a mélyből felemeljük és ha ma örülünk országunk gyara­podásának, minden eredményt ennek a húsz éves áldozatos munkának köszönhetünk. Ne felejtsék el fiatalok, hogy ők is lesznek öregek és ta­nulják meg, hogy hazánknak ma is nagy szüksége van rendre, egyetér­tésre. Távol akarom tartani az egyesülettől a politikát: nem a keresztény, nemzeti politikát, hanem a pártpolitikát, a napi politikát, a politikai ke­reszténységet. . . Semmi nem tudja az embereket, a legjobb barátokat, sokszor roko­nokat egymással annyira szembeállítani, mint a politika. Mi keresztények vagyunk, a krisztusi kereszténység, a hegyi beszéd kereszténysége él a lelkünkben. Mi Szent Benedek, Szent Bernát, Cluny kereszténységét akarjuk kö­vetni, Assisi Szent Ferencet, Páduai Szent Antalt. Mi Xl-ik nagy Pius pápa szellemét akarjuk lelkünkbe szívni és XII 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom