Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1940

29 got, hogy nem tisztán az egyén érdeke a fontos, hanem figyelembe keli venni a közösség kívánalmait is; 2. a fontosabb életpályákról való felvilágosítás, mert közismert tény, hogy a fiatalság nagyon gyakran a hivatás helyes ismerete nélkül választja meg a pályáját és végül 3. a személyi lap elkészítése, hogy abból a tanácsadó már előre tiszta képet kapjon a tanácsot kérők egyéniségéről. Az iskola munkája után kezdődik a hivatásügyi tanácsadó tulajdonképeni feladata. Először csak közös megbeszélést folytat az iskolában, azután egyénenkint beszél a pályaválasztás előtt álló fiatalsággal, azután a gyermek szülei kíséretében jelenik meg előtte, hogy végleg döntsenek a jövőjéről. Ha a nevelő, az ifjúsági vezető és az orvos véleménye szerint alkalmas arra az életpályára, amelyet magától választott és van is ott elhelyezkedési lehetőség, akkor a tanácsadó minden nehézség nélkül megadja az engedélyt és be is utalja az ifjút a megfelelő munkahelyre. Ha azonban akár az alkalmasság hiányzik, akár a megfelelő munkahely, akkor a meggyőzés és rábeszélés következik. A tapasztalat szerint nincs is nagyobb nehézség, ha az egyes ipari pályák közötti választásról van szó, sokkal nehezebb a kérdés, ha a tanácsadó a jelentkezőt mezőgazdasági munkára szeretné irányítani, még inkább, ha igyekszik lebeszélni a hivatali pályáról. Feltűnően sok szülő szeretné gyermekét olyan hivatalba adni, amelynek ellátásához nem kell különösebb szakképzettség. Itt van a legtöbb nehézség, mert jelentkező mindig több van, mint betöltésre váró hely — és azért nem is mindig sikerül mindkét oldalt kielégítő eredményre jutni. Ha a szülő a tanácsadó ismételt rábeszélése ellenére is megmarad álláspontja mellett, joga van gyermekét a tőle választott életpályára küldeni, de csak saját felelősségére, éppen azért írásban kell nyilatkoznia, hogy a pályaválasztás a tanácsadó véleménye ellen történt. A német pedagógiai folyóiratok igen érdekes beszámolókat közölnek a tanácsadók munkájáról, módszereikről, amelyekkel az előttük megjelenő gyermekek képességeit vizsgálják, a rábeszélésről, amivel irányítani akarják, végül az eddig elért eredményekről. Ügy látszik, az intézmény bizonyos vonatkozásokban beváltja a hozzáfűzött reményeket, legalább is az iskolaköteles kor elmultával az iskolából kilépő gyermekeknél, de viszont nagyon figyelemreméltó nehézségek mutatkoznak az intellektuális pályák felé vonzódó tanácskérőknél. Hogy ezeket sikerül-e megfelelőképen irányítani, különösen majd akkor, ha a háború elmultával az egyetemre induló ifjúság teljes számban jelentkezik, az még egyelőre a jövő titka. Számunkra azonban az eddigi tapasztalatokból is sok megszívlelendő akad. Németországnak sok szempontból egyedülálló helyzete megindokolja azt a merész lépést, amely a pályaválasztás irányítása körül történt. Olyan országban, amelyben a gazdasági élet alapja az ipar és kereskedelem, ott a technika rohamos fejlődése sokkal mélyrehatóbb változásokat hoz létre, mint az elsősorban mezőgazdasági államokban. A fejlődés folyamán új életpályák keletkeznek, régiek kihalnak. Az ilyen átmeneti korszakokban az utánpótlás körül mindig zavarok vannak, részben mert az új életpályák felé özönlik az ifjúság, részben mert a régieket elhanyagolják, lebecsülik. Ha mindehhez hozzávesszük a tervgazdálkodás problémáját, amelyet szintén az utóbbi