Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1940

27 ségek, esetleges balesetek ismerete is fontos lehet a testi alkalmasság megítélésére. A pályaválasztási tanácsadó, aki jó pszichológus és jó emberismerő, aki helyesen használja fel a tudományos kísérleteknek, a nevelőnek, az orvosnak rendelkezésére bocsátott adatait, amellett ugyanilyen mértékben ismeri az életpályák követelményeit, hasznos szolgálatot fog tenni sok-sok tanácsért hozzá forduló ifjúnak és hasznos szolgálatat fog tenni a nemzetnek is, amelynek érdeke, hogy fiatalsága az életben megtalálja a neki legjobban megfelelő helyet. A pályaválasztási tanácsadói hivatal megszervezésével a világháború után jóformán minden kultúrországban megpróbálkoztak. Legtöbb helyen azonban nem lett belőle más, mint szép kísérlet, amelynek az élet irányításában nem sok szerep jutott. Németország kötelezően is elrendelte a tanácsadó előtt való megjelenést, de még ez sem hozta meg a kívánt eredményt, azért a német birodalmi kormány radikális lépésre határozta el magát: 1938. március 1-től kezdve kiterjesztette a hivatásügyi tanácsadók szerepét és most már pályát választani csak a munkaügyi hivatal előzetes engedélyével szabad. (Totale Nachwuchslenkung.) A Birodalom vezető embereit erre a kétségkívül merész lépésre súlyos okok kényszerítették. Németországban a munkapiac helyzete az első nagy háború után igen jellegzetesen alakult. A gazdasági helyzet leromlása idején óriási méreteket öltött minden téren a munkanélküliség: a munkásosztály kebelében épúgy, mint az intellektüellek között. 1934ben az az állapot már katasztrófával fenyegetett: ebben az évben 620.000 férfi került ki az iskolákból és keresett elhelyezkedést, ezzel szemben mindössze csak 155.000 munkahely volt a számukra. Ilyen körülmények között parancsoló szükségesség volt az eloszlás organizálása, az emberek irányítása, mert rossz eloszlás mellett még a helyzet javulása esetén sem lehetett számítani a bajok megszűnésére. A következő esztendőkben a munkapiac helyzete lényegesen javult, ma már egyenesen ott tartunk, hogy nagyobb a kereslet, mint a kínálat, kevesebb az ember, mint a munkahely. A két grafikon 1938-ban metszette egymást, ekkor volt körülbelül ugyanannyi munkahely, mint munkaerő. De csak nagy átlagban, mert az egyes helyeken az eloszlás sohasem volt arányos. A pályaválasztás terén érdekes eltolódás mutatkozik: vannak felkapott és vannak elhanyagolt életpályák. „Fahren, fliegen, funken" a jelszó, ezért pl. a mechanikai pályákon több a jelentkező, mint a munkahely, különösen a finom-mechanika, a rádió és repülés-technika felé vonzódik az ifjúság, ezzel szemben a földmívelés, a bányászat, aztán az építőipar munkáshiánnyal küszködik. Az értelmiségi pályák között a tanítói és tanári pálya a legelhanyagoltabb, annyira, hogy a közoktatásügy folytonossága forog veszélyben. Az utánpótlásnak lehetőség szerint helyes arányban való elosztására ilyen körülmények között már nem lehetett elégséges az egyszerű tanácsadás. A kérdés gyökeres megoldásáról akar gondoskodni az említett 1938-as törvény, amely a pályaválasztást a kerületi munkaügyi hivatalok mellett működő tanácsadók engedélyétől teszi függővé. Ezt a rendelkezést szisztematikus előkészítés vezette be. Először is kategorizálták az életpályákat, hogy ilyenformán tiszta és áttekinthető képet lehessen kapni a munkahelyekről. A teljes rendszer kidolgozása