Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1940

Az olvasmány. A középiskolai irodalomtanítás rengeteg és fáradtságosán megoldható problémáinál akar segítségére lenni ez a pár sornyi írás a magyar tanárnak. Mint eddigi ilyenfajta írásaink, ez is inkább gyakorlat és meditáció eredménye, mint hosszas előtanulmányoké. Miről is van szó e kérdésben? Egy lépéssel szeretnők közelebb segíteni a magyar tanárokat lelket és lelkiismeretet nagyon igénybe vevő munkájukhoz. Nincs tárgy, ahol a nevelő és didaktikai munka annyira egybefolynék a közös cél érdekében, mint éppen a magyar nyelv és irodalom tanításánál. Éppen ezt a célt szolgálja a Tanterv, mikor az olvasmányanyag elsőbbségét hangsúlyozza a tisztán nyelvtanítással szemben. Ha jobban figyelemre vesszük a Tanterv intencióit, látjuk, hogy bennfoglaltan mindenütt szerepel a nyelvtanítás is az olvasmány nyelvi és stilussajátságainak elemzésével kapcsolatban. Ezt a Részletes Utasítások ki is fejezik a tanítás céljáról szólva (c. és d. pont; R. U. I. 3. 1.). A szintézist is jelzik: az egyes mozzanatok egymással párhuzamosan haladnak, kölcsönösen kiegészítik, támogatják egymást (U. o.). Ez természetes is és a munka természetéből folyik: a gyermek nem a nyelvtant beszéli, hanem a nyelvet, nem műfajt és részleteket olvas, hanem müveket. Olvasmányaiban az elsődleges élményt a mű egésze adja meg. Ez az elsődleges élmény a legmaradandóbb mind didaktikai, mind pedagógiai szempontból. Ebben folyik eggyé a nyelvi, irodalmi és esztétikai cél. Ezért jelzi a Részletes Utasítás: „a magyar nyelvi és irodalmi oktatás alapja és középpontja minden fokon az olvasmány." (R. U. I. 4. 1.) Didaktikai szempontból azonban óriási nehézségek merednek a tanító tanár elé. Az olvasmány egészét a tanárnak növendékei bevonásával mégiscsak szét kell bontania részeire. Itt vetődik fel az olvasmányok elemzésének nehéz problémája. Ennek a problémának a megoldásánál óriási szükség van a tanár gyermeklélektani és fejlődéslélektani ismereteire. Ezek az ismeretek azonban nem lehetnek elméletiek és elméleten nyugvó gyakorlatiak. Ezeknek élményieknek, intuiciókkal és apró lélektani fogásokkal telteknek kell lenniök. Köznapi nyelven azt mondhatnók: gyermekszemmel és gyermekésszel kell földolgoznunk olvasmányainkat. így közelíthetjük meg azt az elengedhetetlen alapkövetelményt, hogy a tanár és diák időben szimultán munkája ne legyen lényegben és eredményben szét-