Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1939

27 és ne eklektikus hajlamaira bízzuk az elsajátítandó, illetve a megélendő anyag megválasztását. Sok szempontból helytálló Vajthó Lászlónak az elgondolása, (Tanulók szerepe az irodalom tanításában. A tanítás problémái sorozat 1. füzete) mikor a tanuló kedvére bízza az anyagot és a „szakértő'-rendszerrel kapcsolja bele a tanulókat a tanár munkájába. Ez azt jelenti, hogy a szakértő magyaráz a tanár asszisztenciájával és az osztály így kapja meg az anyag közlését. Eltekintve attól, hogy sok hibája van ennek az elméletnek, azzal a veszéllyel is jár, hogy amíg a meglehetősen száraznak tartott kezdeti munkára szakértő akadna, sok idő telhetik el. Az idöpazarlást pedig a tanár nem engedheti .meg, mert amúgyis nagyon kevés óra áll rendelkezésére a két felső osztályban. Az időt gazdaságosan úgy használhatja fel, hogy maga veszi kezébe a munkát és a tanuló öntevékenységét szinte menetrendszerű munkájától függetlenül, de azzal párhuzamosan éleszti és figyelemmel kíséri. Az első órák aránylag kevés fogható mondani-, illetve olvasnivalóját a tanár arra használhatja fel, hogy tovább fejteget bizonyos irodalomtörténeti alapfogalmakat; megmutatja tanítványainak, hogy az irodalomtörténet tudomány és amit ők végeznek, ehhez a tudományhoz szorosan közelálló élet. Felkelti a tanuló figyelmét, hogy mennyire szép dolog az élet pulzusán tartani az embernek a kezét. Az irodalom a nemzeti élet pulzusa. Ott kering benne a vér már az első halavány kísérleteknél és hogy ezt megláthassuk, nagyon nagy figyelemre és finom szemre, finom lélekre van szükség. Irodalmunk története előtti eseményeit, az eredet-mondák homálybanyúló kezdeteit nagyon finom tudományos munkával nyomozzák irodalomtörténetíróink. Ezt a finom dialektikát szemléltetheti is egy cikk megmagyarázásával és annak módszertani részére hívja fel a tanulók figyelmét (pl. Császár Elemér cikke). Ezek az órák is élményjellegüek lesznek, mert sok gonddal és előkészülettel mutat rá a tanár az irodalomtörténetírás műhelytitkaira és így a tanuló irodalomszemléletét is fejleszti. Ezekkel az általános kérdésekkel kapcsolatban már vizsgálhatják az irodalmi életet és az irodalmi müvek életét. A Halotti beszéd nemcsak különösnyelvű érthetetlen valami lesz a tanuló számára, hanem látja a szerzetest, amint misekönyvéből felolvassa a gyászoló közönségnek a beszédet és a könyörgést vagy látja a Gyulafehérvári Sorok barátját, amint prédikációra készül. Lassan bekerül a kolostorok világába: látja az akkori művelődési centrumokat. Érdekelni fogja a löweni Mária-siralom története, viszontagságos bujdosása. Megismeri a magyar könyv életét, új értelmet nyer számára a kódex fogalma. Az öreg, féltveőrzött fóliákat műveltségünk integráns részének érzi. Először látja meg, hogy mint kapcsolódnak bele az induló magyar művelődés szálai a nagy nyugati keresztény kultúrába. Látja az első közönséget: a laikus frátereket, írástudatlan apácákat, amint Szent Ferenc deáknyelvből átültetett életírását olvassák, illetve hallgatják. A száraznak tartott anyag megelevenedik számára. Olvasson a tanár és interpretáljon részeket Horváth János könyvéből (Irodalmi műveltségünk kezdetei) és kezdje meg Horváth: A magyar versek könyvé-nek olvasását. A királylegendák, a magyar szentek legendáinak olvasása is le fogja kötni a tanulót megfelelő irányítással. Mindenkép igyekezzék a tanár arra, hogy kedvet öntsön a tanulóba az olvasásra. Mihelyt a töredékes részeken túljutottak és testesebb olvasmányanyag áll rendelkezésükre, váltsa valósággá a jelszót: olvasni.