Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1937

74 látogatottsága túlságosan nagy volt, amennyiben 126 növendék vette igénybe. Látogatónk pedig több mint 600 felnőtt volt. Részint üdülőnk szebbétételére, részint szegény gyermekek segélyezésére a következő adományokat kaptuk: Trunkhahn Leopold vezérig, úr 100 gyümölcsfa és díszfa, 100 drb rózsatő. Fried György igazgató úr 30 drb gyümölcsfa. Akarattyai első üdülő diákok 50 P-t díszfákra. Névtelen jótevő 500 P-t, Sály István úr 100 P-t beruházásokra. A székesfőváros bőkezű adományából 47 diák nyaralt négy hétig ingyen az üdülőben, további 5 fiú részére az igazgató tette lehetővé az ingyen nyaralást. Különös melegséggel modok hálás köszönetet üdülőnk jótevőinek, mert lehetővé tették gyengébb egészségű, szegény tanulóink részére is a környezet- és levegőváltozást. Megértő jóságukat minden este értük mondott imádságunkkal iparkodtunk meghálálni. Vár bennünket Akarattya! Igen, ezek a sorok elsősorban nektek íródtak diáktestvérek, akik fáradtan, munkától terhes lélekkel az iskolai év sok kedves emlékével telve várjátok a kacagó nyarat, mely ime beköszöntött. Vége a borús ősznek, a zimankós havazásoknak, az esős tavasznak. Nyár van. Az aranyos napsugár forrón vetődik a drága földre. Kinyíltak a rózsák, megértek a táplálékot adó kalászok. Virul, el a nagy minden. Ha esténként kinézek ablakomon, eltűnődöm; mily különös, tegnap még kölyöklány volt a nyár, ki hidegen hagyott, ma már ábrándos májusi szűz, ki elbódítja az embert és hevével magával ragad... Eljött, megérkezett a várva-várt idő. A Te Deummal bezárult az iskola kapuja két hónapra. Kipirultak a sápadt arcok, csillognak az őszinte tiszta szemek: a mosolygó nyáresti csillagok. A nagy tervek megvalósulás előtt állnak, az önzetlen, odaadó munka eredménye eljött, gyümölcse megérett: nyaralni mennek a „paxos" diákok. Elmennek oda, hol második otthonra találnak; ahol a szeretet, a megértés uralkodik: az ezüstös Balaton partjára — Akarattyára. Ugy-e ismeretlenül álltok ezzel a hellyel szemben, kik még nem tudtok a kedves diáküdülőről, melyet szeretett Kandid atya valósított meg. Boldog diákkacagástól hangos falait a szeretet alapozta; nyár hevében zöldelö fáinak gyökerét a hála és jóság vetette meg. Itt üt tábort a bencés gárda a nyári szünidőben; ebbe a táborba minden diákot szeretettel várunk! Még most is hallom az őszinte szavakat, amint várva-vártuk az indulás napját: „Mához egy hét múlva!" „De jó is lesz!" „Alig várom!" stb. Még most is látom, miképen készülődtünk, terveztünk, lótottunk-futottunk, csomagoltunk. Végül is megérkeztünk a magyar tenger partjára! Óh! Mi jó így visszaemlékezni. Mily fejedelmi kép! Milyen derűs, mosolygós, változatos, színes pompájú minden. Csónakunk siklott a fodros habokon... mi daloltunk, kacagtunk. Aztán azok a szentmisék a természet lágy ölén. Orgona nem szólt, csak a sok dalos kis madár dala és közös imánk törte meg a néma csendet. Mily fönséges pillanatok... Amint így, ebben a szép emlék-tárlatban szemlélődöm, boldogan veszem észre, hogy ismét itt a nyár. Ismét mehetünk kacagni, dalolni; hiszen az idén is vár bennünket Akarattya, vár bennünket Kandid atyánk simogató keze! Tehát induljunk, töltsük boldogan és kellemesen, bencés szellemben, családiasan a nyarat! Kriszti.