Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1936

A MODERN NYELVEK TANÍTÁSA ÉS A KÖZÉPISKOLA. A modern építőművészet egyik legkiválóbb képviselője északamerikai útjának benyomásait könyvben is megrögzítette, aminek azt a különös címet adta: Quand les cathédrales étaient blanches, — Amikor a székesegyházak még fehérek voltak, s a könyv alcíme, Au pays des timides, — A félénkek országában. A francia katedrálisok magas tornyai, hajói ott lebegnek még ma is a hat-hétemeletes modern házak felett, de színük már szürke, patinájuk hat-hét évszázad alatt ellepte az eredeti anyag színét, mely kiáltóan fehér volt és bátor színakkorddal rajzolta fel az új stílus merész körvonalait a ragyogó égre. A múzeumok emlékeinek szemlélete nyugodt együttesben mutatja különböző korok termékeit, a régiség patinaja egyformán vonja be a görög szobrokat és a román kor remekeit, Rafael vagy Rembrandt képeit. És mennyi szemben lesz a patina feltétele a szépségnek, az értéknek, hányan élnek régi irodalomban, elmúlt kultúrában egy, már a múlthoz tartozó életet. A mult nyugodtabb, áttekinthetőbb problémavilága a távlatban leegyszerűsödik.. A középiskola tekintetében is ez magyarázza a sok nyugtalanságot, mely az iskolakérdés felvetésével találkozik. A világháború éles, vonalat rajzolt a jelen és a mult közé, s a középiskola is keresi új formáját, mely adaequat kifejezője lesz a nemzeti léleknek s a modern ember törekvéseinek a háború utáni társadalomban, államban, világban. A keresés nemcsak a mi iskolaügyünket jellemzi, megvan mindenütt, ahol középiskola van. Kétségtelen, hogy az iskolaügy háború előtti pár évtizedéhez viszonyítva sok változást jelent, s a változás technikai véghezvitele időt kíván, mert az elméletet nem mindig igazolja a tapasztalás, de iskolai törvényeink nem voltak feleslegesek és hisszük, hogy a kérdések új tárgyalása hozzá fog járulni a hosszú életre hivatott iskolareformok létrejöttéhez. Állandó időszerűség tartja felszínen a középiskolában szereplő modern nyelvek kérdését is. A latin nyelvű művelődés hanyatlásával a modern nyelvek ismeretének jelentősége arányosan növekedett. A XVIII. sz. magyar iskolája még latin iskola volt és a magyar nemzeti művelődés őrizte meg talán legtovább jellegében a nyugateurópai keresztény művelődés legfőbb vonásait, köztük elsősorban a kultúrát kapcsoló, egységesítő latin nyelvet. A műveltség terített asztalánál a latin nyelv aranykelyhe volt, szinte liturgikus eszköze, tartalmazója a művelődés egyetemes táplálékának, minden művelődési értéknek. A latin nyelvnek ez a régi szerepe lejárt.