Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1935

18 gyen korholó, rosszaló, a második már a kötelességteljesítésre való bátorítás, buzdítás: Hanyag voltál, hibát követtél el, mutasd meg, hogy valójában különb vagy, mint amilyennek ez a mostani bizonyítvány feltüntet, hogy több is telik tőled. Tudok eseteket, mikor néhány ilyen szó nagyszerű eredményeket hozott létre: a bukott diákból a második félévben jó tanuló lett. A mulasztás helyrehozását, a komoly munkát azonban feltétlenül meg kell követelni. Érezze a diák, hogy nincsen más út számára, mint a kötelességteljesítés. Ha ez alól kibúvót keres, találja magát mind otthon, mind az iskolában egy áttörhetetlen ércfalial szembe. A tragikus hangulat nem hozza meg az eredményt. Nem szabad olyan súlyos büntetést alkalmazni, amely a gyermekei a kétségbeesésbe kergeti, ahelyett, hogy a javulás útjára terelné. Előfordult már, hogy a szülők hetekig nem szóltak a bukott diákhoz egy szót sem, sőt az asztalhoz sem engedték ülni, valósággal kiközösítették a családból. A megalázottságnak ez az állapota nem alkalmas arra, hogy bizakodással, kedvvel fogjon mulasztásának helyrehozásához. Nem a rossz bizonyítvány, hanem az ilyenféle eljárások hozhatják létre a diák-tragédiákat. Egyesek hőssé avatják azt a szerencsétlen gyermeket, akinek annyi lelkiereje sincs, hogy iskolai feladataival meg merjen birkózni, hogy egy szekunda kijavítására merjen vállalkozni, hanem ehelyett eldobja magától az életet, amelyet még alig kezdett meg. Ha valaki egy rossz bizonyítványon kétségbeesik, hogyan küzd meg majd az élettel? Itt sokkal nagyobb csapások sújtják az embert, sokszor helyrehozhatatlan kudarcok és mégis bizalommal, reménnyel, Isten akaratában való megnyugvással kell viselnünk a vállunkra tett keresztet. Még mindig akadnak, akik azt a felfogást és hangulatot iparkodnak terjeszteni, hogy az iskola valami kegyetlen intézmény, hogy a tanárok zsarnokok, akik különös gyönyörüket találják a diákok megbuktatásában. Az ilyenek nem ismerik az iskolát, a tanárt. Nem tudják, hogy a tanárnak mennyire nem kellemes a buktatás. Neki is van szíve, sajnálja a diákot, még azt is, aki hanyagságával sok bosszúságot szerzett neki. Ő sem szívesen ismeri el, hogy munkája eredménytelen volt. A bizonyítványt nem egyes tanárok osztogatják, hanem a tanári testületek. Ezekben a testületekben őrködnek azon, hogy a tanulók elbírálása az igazság mellett megértő, méltányló szeretette! történjék. Ritkán döntenek az emberek sorsáról az illetőknek olyan alapos ismeretére támaszkodva, mint épen az iskolában, mert itt elég alkalom van arra, hogy a tanulók különböző időpontokban, más és más körülmények között megmutathassák, mit tudnak, hogyan dolgoznak. Ha egyszer nem sikerült valami, máskor kiküszöbölhetik a csorbát. Ugyanaz a lelkület, amely a Mikulásból krampuszt csinált, akarja az iskolát is mindenáron kínzókamrának és a tanárokat mumusoknak feltüntetni. A tanárok és a tanulók, továbbá az iskola és a szülői ház közötti kapcsolatok mind közvetlenebbé válása lassanként elűzi ezeket a pedagógiai krampuszmeséket. Úgy kell tehát várni és fogadni az értesítőt diáknak és szülőknek egyaránt, mint komoly, jóakaratú tudósítást, derűs megnyugvással, ha jó hírt hoz, okulással és erős elhatározással, ha nem felel meg a várakozásnak. Dr. Bognár CeciL