Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1934
\ H9 tése volt főkép a gyűlések tárgya. Legjobb szavalók voltak: Pöcze Zsigmond VIII. o. t., Kertész Pál VII. o. t. és Márton Zoltán VII. o. t, A bírálat finomságával és komolyságával Ráskay László VIII. o. t. tűnt ki, ha pedig beszédre volt szükség — rögtönözve is — Ráskay László mindig a legnagyobb készséggel vállalkozott s ügyes, fordulatos, színes beszédeit az ifjúság szívesen hallgatta. A gyűlést hangulatossá zene- és énekszámok tették. November 2-án az egész ifjúság Czuczor Gergely sírjához zarándokolt; az ünnepséget a kör rendezte. Március 15-ét a kör Rákóczi Ferenc emlékének szentelte. Az ünnepély műsora a következő volt: 1. Himnusz; majd ennek elhangzása után Ráskay László ünnepi beszéde következett. 2. Kodály Zoltán: Katonadal. Előadta a VII. oszt. énekkara. 3. ,,Bujdosó Rákóczi". Szavalta Márton Zoltán VII. o. t. 4. Mintegy a költemény befejezéséül a VII. oszt. énekkara elénekelte az ,.Öszi harmat után" c. kuruc dalt. 5. Somogyvári Gyula: Ének március idusán. Szavalta Fehér György VII. o. t. 6. Sipos Antal: Komáromi emlék. Zongorán játszotta Gergely Endre VI. o. t. 7. Szózat. Május 2-án a VIII. oszt. rendezésében Horatius római költőt ünnepelte ifjúságunk, ugyanezen hóban pedig közvetlen, meleg búcsúztató ünnepséget rendeztünk a VlII.-osok távozásakor. Külön meg kell emlékeznünk a Vlll.-os és VII.-es énekkarról; mindketö fáradhatatlan lelkesedéssel tanulta a szebbnél szebb magyar éneket s adta elő a kör tagjainak nagy élvezetére. A legnagyobb elismerés illeti Keller Róbert VIII. oszt. tanulót, ki színes leírásaival, élvezetes regény-ismertetéseivel nemcsak buzdította, hanem gyönyörködtette is a kör tagjait. A kör tagjainak szépirodalmi és tudományos folyóiratok álltak rendelkezésére. A tagok száma: 228. Horváth Kandid, az önképzőkör vezetője. Szavaiékor. Részben az önképzőkör előkészítéseként, részben az önálló fellépés gyakorlására, részben pedig az irodalom szebb alkotásainak megismerésére az idei tanévben is megalakult az alsó négy osztály számára a Szavalókör. Vezető tanára: dr. Szunyogh X. Ferenc. Az egyes osztályokban külön megtartott szavalóórákon kívül volt három közös szavaló-óránk. Szunyogh X. Ferenc, vezető tanár. 3. Cserkészet. a) Az öregcserkészet még mindig a fejlődés kezdetén van. Egyébként is az egész cserkészmozgalom egyik legnehezebb problémája az öregcserkészet. Csapatunk egyelőre a klubéletet választotta. Az elmúlt évben a csapatnak 20 nyilvántartott tagja volt; vezetője: dr. Szunyogh X. Ferenc volt. b) A cserkészcsapat a nyári szünetben Tihanyban táborozott. Június 26-án indultak el 105-ös létszámmal a Balaton partjához egészen közel eső táborhelyre. A parancsnokon kívül a fiúkkal táboroztak Szegedi Tasziló és Simonyi Kunó tanárok. Az ö parancsnokságukon kívül Mlinkó Zoltán, Rácz Gábor segédtisztek, Németh György próbaidős segédtiszt és Ráskay László VIII. o. t. voltak a fiúk rajvezetői. A tábor pártfogója a Szent Benedek-rend szántódi kormányzósága és a tihanyi bencés apátság volt. Ök gondoskodtak arról, hogy a fiúk olcsó tejhez, húshoz és kenyérhez jussanak. Részvételi díj a vonatköltséggel együtt a háromhetes