Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1934

6 kapcsolatban áll a katolikus világnézettel. Szeretettel nézte az esztergomi, majd a budapesti cserkészcsapat minden megmozdulását, utolsó külföldi útja is az volt, hogy a budapesti cserkészeket kísérte el sítáborba, Ausztriába, Lech am Arlbergre. Mattyasóvszky Kasszián nevelői alakja nemcsak saját szemünkben nagy. Nyugodtan alkalmazhatjuk rá azokat a kategoriális követelményeket, melyeket a nagy müncheni pedagógus, Georg Kerschensteiner állít fel az igazi nevelő lelki alkatáról szóló művében. Megvolt benne az első nagy tulajdonság, a gyermeki kedély. A gyermekhez nem tud lehajolni az, akiben nincs kedélybeli rokonság az ifjúsággal. Lehet jó tanár, de nem jó nevelő. Mattyasóvszky Kasszián bármennyire szerette iz az embereket, legjobban az ifjúság társaságában érezte magát. Mikor a sok gondból, állásával együttjáró sok elfoglaltságból kikapcsolta magát, hogy növendékeivel együtt járja a Bakonyt, vagy felkísérje őket Passauba, melegen buzgott fel lelkéből a kristálytiszta gyermeki öröm. A játékkedv, a sürgő-forgó, százfelé tekintő munka, amivel az ilyen kirándulás jár, boldogsággal töltötte el. Tiszta, ragyogó szeme itta a benyomásokat és végtelen kis dolog, mint pl. a passaui hajón utazó német vénkisasszony pórázon járó cicája ragyogó derűvel töltötte el. A gyermeki kedély következménye volt bizalma az emberekben, mely alól még gyilkosa sem volt kivétel, ő is elmondhatta Pestalozzival, hogy „Oly jó kissé gyermeknek lenni, remélni, bízni, szeretni és ha naponta csalódunk, minden nap újra hinni a emberi szívben". Ez a fontos pedagógiai tulajdonság tette, hogy Mattyasóvszky Kasszián oly közel férkőzött a reábízottak szívéhez és oly könnyen, szinte játszva tudta őket magához emelni. De ez a megközelítés csak az első lépés, talán ennél is fontosabb volt a lélek megtartása. Ennek feltétele a legteljesebb önzetlenség. Aki látta, hogy egykori tanítványai, kivétel nélkül, milyen szeretettel jöttek hozzá, az tudhatja, hogy Mattyasóvszky Kasszián értett ahhoz, hogyan kell megtartani a már egyszer megnyert lelkeket. Az ő tiszta szíve nem volt nagyravágyó, nem kereste a magáét, hanem mindent eltűrt, mindent elhitt, mindent remélt, mindent elviselt. Nem akart pedagógiai Olimpusról letekintő Zeus lenni, száműzött mindent, ami a vele való együttlét közvetlenségét csökkentette volna. Mikor tankerületi királyi főigazgatói címmel tüntették ki, megtiltotta, hogy méltóságos úr címet adjanak neki. Része volt ebben a Főapát Úr iránti gyermeki tiszteletnek, de része volt annak is, hogy az intézet növendékeit sem akarta magától a magas cím által távolabb tolni. A kedély gyermeki volta, a szó etymologiai értelmében vett naivság pedagógiai adománya volt meg Mattyasóvszky Kassziánban eminens módon. „Naiv" a latin natívusból származik, veleszületett, az eredet frisseségéből megmaradt tartós üdeséget jelent. Bizonyos finomságot ad ez a lélek minden érzésének, de különösen az együttérzést teszi bensőségessé és természetessé. Jellemző, hogy a megboldogult még egy kevésbbé finom kifejezést sem tudott ajkára venni, noha természettől fogva heves, könnyen fellobbanó volt. Nála az „érthetetlen" és a „haszontalan" voltak a legerősebb indulat kifejezői. De az indulat úrrá sohasem lett rajta, a különbözőség, a véleményeltérés érzeténél sokkal erősebb volt benne az együttérzésé, mely a^diákok pártfogójává tette őt. Nem riadt vissza a nevelői