Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1934

4 Bossuet mondja, hogy Szent Benedek Regulája a kereszténység kézikönyve, tudós és szent összefoglalása az Evengélium tanításának, a szentatyák tudományának és a tökéletesség útját jelöli. Sugárzik belőle a bö.lcseség, az egyszerűség, az alázatosság és a bátorság, a szigorúság és a szelídség, valamint a szabadság és az alárendeltség tudata. Mattyasóvszky Kassziánnak sem külső életkörülmény volt a bencés szerzetesség, hanem belső életforma. Lelkének igazi kifejezését itt találta meg s egész életén végigvonult Pannonhalma egyszerű, finom, lelkiségben és magyarságban annyira jellegzetes életstílusa. Csodálatos harmónia volt a Regula szelleme és lelkének egyéni dispozíciói között, ezért tette meg őt néhai Bárdos Rémig Főapát Urunk esztergomi, majd Kelemen Krizosztom Főapát Urunk budapesti házfőnök-igazgatónak. Esztergom és később Budapest volt színhelye egyénisége gazdag kibontakozásának. A bencés-lélek eszménye nem a szemlélődő reflexív lélek, hanem az opusra, tárgyra irányított lélek, a Regula nem az egyént, hanem a közösséget, az organizmust hangsúlyozza erősebben. Mattyasóvszky Kasszián lelkének uralkodó vonása is a máshoz odahajló, minél több lélek javát felkaroló szeretet volt. A szerzetes élet parancsolta tökéletesedés nem a lelki kincsek önző felihalmozása, erényekben való öntetszelgés, hanem a túláradó szeretet. A szeretet egyesít bennünket Istennel, végső életcélunkkal: qui imanet in caritate, in Deo manet, et Deus in eo. A tevékeny szeretet igényes, egész embert kíván, talán ezért nem folytatódott Mattyasóvszky Kasszián tudós pályája. Szaktárgyaiban, a matematikában és fizikában mindvégig otthon volt, de lelkét csak középiskolai vonatkozásban érdekelte: nagyszerű tankönyveit ennek köszönheti a középiskolás ifjúság. A hideg gondolkodás távol volt tőle, szeretetének fénye széppé, jóvá sugárzott mindent. Az a sok lélek, ki jóságát élvezte, sokszor gondolhatta, miért éppen engem tüntet ki? A szeretetpazarlás azonban nem ismer számítást, kicsinyes, politikai jellegű kombináció sohasem vezette Mattyasóvszky Kasszián szerető szívét. Szeretetében egyformán részesített mindenkit, nem voltak követelményei, nem a tehetséget nézte s az utolsó Te Deumkor is hitvallást tett, hogy többet ér a dolgozó, szorgalmas diák közepes eredmény mellett is, mint a rutinnal bíró, könnyen tanuló jelesrendű. Lelkét mindig a más java töltötte el, egyformán nem beszélt sem saját személyéről, sem más fogyatékosságairól, rossz tulajdonságairól. Nem tartozott azok közé, kiknek beszéde csaknem száz százalékban auto- vagy heterobiografikus megemlékezésekben nyilvánul meg. Ha valakiről rosszat tudott meg, ha lehetett magába temette, ha hivatalosan kellett eljárnia, hosszú ideig szenvedett, sokszor jobban, mint maga a büntetett. Maga volt az egyszerűség és közvetlenség. Az ő szeretete nem nézett külsőt, egyenesen a lélekhez kapcsolódott. Nem a „suum cuique" mindenkinek a magáét elve vezette, hanem az „omnibus omnia factus sum", mindenkinek mindene lettem. Mindenki egyforma volt neki, viszont minden lélek, kit körébe vonzott, egyformán mélyen szerette őt. A tömjénezést nem tűrte, de ő sem tömjénezett senkinek. Arisztokrata lélek volt, a Regula szellemében, magához emelve mindenkit. Előkelősége nem külsőségben, változó társadalmi szokások, illemtani szabályok követésében nyilvánult meg, hanem mint a lelki ktHtúrában úri gondolkozású szerzetesnél az egyszerűségben,