Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1932
84 nára, Holenda Barnabás dr., Esztergálos Tibor és Kurzweil Géza dr. a pannonhalmi tanárképzőintézet tanárai, Koller Pius dr. a tihanyi biológiai intézet adjunktusa lett, aki most meghívásra angol egyetemeken tart előadásokat. A most lefolyt iskolai évben iskolánk fennállásának tizedik évét töltötte be és ünnepelte. II. Iskolánk belső élete. 1. Az iskolai év lefolyása. Az 1931—32. iskolai évre szóló beírásokat június hó 14. és 15-én, folytatólagosan pedig szeptember 6-án és 7-én végeztük. Szept. 5-én és a következő napokban a magán-, javító- és különbözeti vizsgálatokat ejtettük meg. Az ünnepies Veni Sancte szeptember 9-én volt a józsefvárosi plébániatemplomban. Utána nagyszámú szülő jelenlétében a már tulajdonunkban lévő dohányraktár udvarán az igazgató beszéddel nyitotta meg az iskolai évet. Ugyanezen alkalommal Drippey Dénes és Körmendy István I. o. tanulók az I. osztályos tanulók nevében, Czeha László VIII.o. tanuló pedig a legidősebb tanulók nevében köszöntötte a tanári testületet és diáktársait, míg a szülők nevében Miklós Ferenc. Az előadásokat szeptember 10-én kezdtük meg. Az előadások az egész iskolai év folyamán rendesen folytak. Miniszteri rendeletre 2 hetes influenzaszünetünk volt jan.—febr.-ban. A karácsonyi szünidőt december 21-én kezdtük meg. A szünet a nagym. vallás- és közoktatásügyi Miniszter úr rendelkezése szerint január 3-ig bezárólag tartott. A nagy szünidőről szóló rendelkezés értelmében az utolsó előadási nap június 14-e volt. Június 21-én tartottuk meg a vallástani vizsgálatokat Krywald Ottó c. prépost, érseki főbiztos úr és Blieszner Ágoston, józsefvárosi prépost-plébános úr jelenlétében. Az I—VII. osztályokban az összefoglalások június 6—21. közt folytak le. A magánvizsgálatok írásbeli része június 19. és 20-án, szóbeli része pedig június 20. és 21-én volt. A magánvizsgálatokon Oberle József igazgató úr elnökölt. A VIII. o. tanulóknál az utolsó előadási nap május 8-án volt. Május 9-től 13-ig bonyolítottuk le a vallástani vizsgálatokat és összefoglalásokat. Az írásbeli érettségi vizsgálatok június 15., 16. és 17-én voltak. A szóbeli érettségi vizsgálatok május 31—június 6-ig tartottak Szűcs István dr. ny. államtitkár elnöksége alatt. Június 25-én fejeztük be az iskolai évet ünnepies Te Deummal és iskolai ünneppel. Ekkor kapták meg a tanulók bizonyítványukat, és osztottuk ki a jutalmakat. 2. Változás a tanári karban. Kelemen Krizosztom, főapáti koadjutor úr Linzer Szilárd tanárt Esztergomba helyezte, míg intézetünkhöz Esztergálos Tibort és Tardos Vidát rendelte tanároknak. 3. Hivatalos látogatások. Kelemen Krizosztom, főapát úr igen sűrűn látogatta meg iskolánkat. Majdnem minden budapesti tartózkodása alatt szakított magának időt arra, hogy meglátogasson egy-egy osztályt, s melegen érdeklődött volt tanítványai viselete és előmenetele iránt. Sárközy Pál dr. egy. m. tanár, pannonhalmi perjel, mint a bencés középiskolák rendi előadója szintén több ízben látogatta meg az egyes osztályokat. Dr. Vajdinger Gyula min. tanácsos úr, ügyosztályunk főnöke, január 22-én jelen volt szentiWsénken és szentbeszédünkön és megtekintette jégpályánkat is.