Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1932

38 olyan tárgyról beszélni, amely — bármilyen ártatlan is egyébként — másban fájdalmas érzést kelt, mást zavarba hoz. Nem illik túlságosan udvariaskodni se, olyan nagy fokban, hogy evvel a másiknak terhére legyünk. Az angolok — a mindennapi élet szép és kényelmes berendezésének művészei — vezették be a társadalmi érintkezésnek azokat a formáit, amelyekben ez az elv leginkább érvényesül. Persze, azért vannak bizonyos konvencionális szabályok, amelyeken nem teheti az ember túl magát, másoknak megbántása, megsértése nélkül. A közvetlen, bizalmas érintkezés még nem azt jelenti, hogy neveletlen, modortalan legyen valaki. Nálunk a világháború óta (sőt talán már valamivel előbb) a modor meglehetősen megromlott. A fesztelenség jelszava mögött sokan a gorombaságig menő „közvetlen" hangnemet vittek be a társalgásba. Előkelő szalonokban olyan beszélgetéseket lőhetett hallani — különösen nőkkel szemben —, milyenektől egy teljesen tanulatlan, műveletlen embert veleszületett ösztöne, jóérzése visszatartana. Emellett — különösen azokkal szemben, akiktől valamit várni lehet — a bizantizmusnak valami magasabb foka érvényesül. Hányszor hall az ember olyan beszédet, amely a sok „méltóztassék kegyeskedni és kegyeskedjék parancsolni"-tól a mondanivalónak tulajdonképpeni szövegét alig lehet megérteni. Aránylag még legritkább az aranyközéputat képviselő finom, udvarias, de természetes modor. Illedelmes viselkedésre nem lehet elég korán szoktatni a gyermeket. A „gyermek-szobának" ebben a tekintetben igazán életre szóló hatása van. E téren nagy veszedelemmel állunk szemben. A gyermeknek sok minden jól áll, sok dolog, ami a felnőtteknél visszatetsző, a kisebb gyermekben kedves lehet. A nevelőnek nem tűnik fel a hiba, amely később igen kellemetlen módon nyilvánulhat meg. Kisebb gyermekeknél sokszor elnézik azokat a fél— szegségeket, amelyek miatt a kamaszkorban felháborodnak. Vájjon illemtudók-e a mai gyermekek? Illedelmes viseletűek-e a mi diákjaink? Erre a kérdésre persze nem lehet sem igennel, sem pedig nemmel felelni. Az egyiknek viselkedése kedves, közvetlen és mégis szerény, tapintatos, a másik ellenben minduntalan beleütközik az illemtan szabályaiba. Talán nincs benne semmi rosszakarat, viselkedése mégis akárhányszor kellemetlen, visszatetsző. A tanár és a tanítvány közötti viszony lényegesen megváltozott. Nem olyan merev, nincs meg az a bizonyos nagy távolság. Majdnem baráti közvetlenség fejlődött ki a tanár és tanítványai között. Ez jól is van így, mert hiszen a nevelés a nevelendőre való hatás tudománya, vagy művészete, a hatás pedig annál erőteljesebb, mentül közvetlenebb a kapcsolat a kettő között. Megvan azonban minden vidéknek és éghajlatnak a maga betegsége és baktériuma, amely ott vígan tenyészik, míg máshol elveszti virulenciáját. Ez a közvetlenség is kitermelhet bizonyos félszegségeket. Némelyik gyermeknél a közvetlenség a kellő tisztelet, vagy legalább is a tiszteletteljes modor rovására esik. Lássuk ezeket az apróbb hibákat, amelyek a mai diákoknál előfordulnak. Mindenekelőtt itt van a köszöntés. Hány tanítványával találkozik az ember, aki elmegy mellette köszöntés nélkül! Pedig alig akad olyan közöttük, akiknél szándékos volna a köszöntés elmulasztása. Mi tehát ennek