Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1932

30 Skerlecz Iván volt horvát bán, a Ciszterci Diákszövetség nevében dr. Horvát István min. tanácsos, az összes rendek, valamint az iskolák képviselői és a bencés szülők, jóbarátok és tanítványok. A pontosan 11 órakor megkezdett műsor gyorsan és kifogástalanul zajlott le. Az összes számok, szinte felülmúlhatatlan értékükkel magukkal ragadták a hallgatóság lelkét. Legmaradandóbb hatást azonban mégis dr. Hóman Bálint kultuszminiszter szavai értek el, midőn igaz meggyőződéssel a következőket mondotta (Kanderka István VII. o. t. gyorsírói feljegyzései alapján): * Egy előkelő külföldi barátom, aki hosszú időt töltött körünkben, azt mondotta egyszer nekem, hogy Magyarország a jubileumok és szép temetések hazája. Szavaiban volt bizonyos elismerés, hogy szépen tudunk ünnepelni, de volt némi gúny is. Azóta, amióta ezt a megjegyzést hallottam, mindig bizonyos szkepszis fog el, ha egy ünnepélyre megyek. Mindig vizsgálom, van-e jogunk és van-e okunk ünnepelni a mai időben. Ez a kérdés merült fel előttem, ez a szkepszis fogott el engem, amikor először merült fel az a gondolat, hogy Szent Benedek-rendjének pesti itézetét az első decennium végén ünnepeljük. Valahogy azt kérdeztem, szabad-e nekünk itt ünnepelnünk és érzelmeinknek nyilvános kifejezést adnunk az intézettel szemben, amely sajnos, nagyon is szerény keretben és gyenge eszközökkel működik, a tizedik év betöltése után, amikor vannak ebben az országban fényes palotákban működő, évtizedes, sőt évszázados múltra visszatekintő nagy intézetek. De igenlő feleletet kellett találnom mégis. A budapesti bencés reálgimnázium épületének az avultsága, eszközeinek fogyatékossága, és másrészről a benne folyó szellemi munkának tökéletessége, mintegy szimbólumaként tűnik fel előttem a mi közoktatásügyünk mai szükségleteinek és kívánalmainak. A XIX. század fölépítette a nagy palotákat, felépítette a szakszerű oktatásnak a nagy épületét és minden eszközét s ezen a téren elérte talán a legnagyobbat. De ez a fejlődés, a külső eszközöknek ez a tökéletessége kárára, rovására vált a léleknek, az iskola rendeltetésének, az iskola szellemének. Én ezt a szellemet, a régi iskoláknak, a fogyatékos eszközökkel dolgozó nagy tanítómestereknek, a nagy tanároknak és nagy művészmestereknek a szellemét látom tovább élni és újult erővel, fölfrissülve megelevenedni a mi Szent Benedekrendünk iskoláiban. És úgy látom, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy nekünk ma igenis jogunk van ünnepelni, nekünk kötelességünk ünnepelni egy ezeréves rend legifjabb hajtásának tízéves évfordulóján. Kötelességünk ünnepelni, mert mondom, a Benedek-rend azt a nevelőszellemet gyökeresíti meg, amelyre a mi korunknak annyira szüksége van, ezt a nevelő szellemet, melynek célja a jellem, az erkölcs, a világnézet kiképzése, és amely szellemre a mi közoktatásügyünknek soha nagyobb szüksége nem volt, mint a mai nehéz napokban. Ilyen értelemben látom jogosultnak a Benedekrend mai ünneplését és jogosultnak látom azért is, mert nem az iskola tízéves jubileumát, hanem a Rend ezeréves tanítómunkájának, ezeréves szellemének immár tíz év óta az ország fővárosában való meghonosodását ünnepeljük ma,^,