Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1932

129 Ferenc, Lippai István, Puskás Ferenc, Rónai Zoltán, Szepesi László, Tabódy Pál, Tatár József, Tormay Tamás, Végvári Gyula. Érett: Fleischer Rezső, Halasy Géza, Helyes Lajos, Károlyi Károly, Nagy Ferenc, Ruzsbaczky Sándor. A nyolcasok búcsúztatása május 8-án volt. Ha az évről-évre visszatérő ünnepekben van valami egyformaság és a róluk való beszámolás ismétlésnek tűnik is fel, azért megemlékezünk erről az eseményről két okból is. Először, mert nem megúnt s nem egyforma esemény ez azok számára, akik mögött az iskola ajtaja bezárult, e'őttük pedig kinyílt az élet kapuja. Számukra ez élmény és az értesítő szavai ezt az élményüket erősíti és örökíti meg. De aztán másodszor az isteni Gondviselés is adott valami olyant az idei búcsúztatáshoz, ami az intézet egész életére eseményt jelent. Itt volt és résztvett a nyolcasok búcsúztatásán Erdély nemeslelkű püspöke, az egész magyar ifjúság apostoli buzgóságú atyja, gróf Majláth Károly Gusztáv. Beszédet is mondott az intézet udvarán ballagó nyolcadikosokhoz és a mögöttük felsorakozó többi diákhoz. Szavait lehet, hogy elfelejtik a fiúk, de egyéniségének varázsa, mely ott csillogott szemében, mosolygóssá tette arcvonásait, és a tréfás szavaknak is megadta a lelki tartalmat, örök emléke marad mindazoknak, akik látták és hallották. Nem is lehet elfelejteni azt a tanítást, amit elsősorban személye hirdet, de szavai is megerősítettek: „Fiúk! Akartok hét évtized ellenére is ifjak maradni kedélyben, lendületben, testi frisseségben? Maradjatok tiszták! Lélekben és testben! Ne pazaroljátok el az ifjúság erőit az érzéki élvezetekben és mulatságokban! Ne szennyezzétek be lelketek hófehér köntösét sárral, vérrel, gennyel!" Köszönjük az ő megjelenését és apostoli áldását, melyet a szavait befejező Hász István tábori püspök adott át, hogy így örökre fejelthetetlenné tegye számunkra ezt a szép napot. És köszönjük azt az útravalót, amit az élet pusztaságába induló fiainknak adott. Mert igaza van annak a nemeslelkü paptanárnak, aki a ballagó diákokról a következő szavakat írta: Mielőtt elkezdték volna az iskolát járni, az otthon olyan volt, mint a kis Betlehem: tele volt angyalok dalával, zavartalan, édes karácsonyi meleggel, égi békességgel. — Mikor az iskolába jöttek, az iskola volt számukra a Názáret, ahol a munka gyalúpadjai mellett ültek, munkában fáradoztak, verejtékeztek, míg megácsolták, kifaragták jövendő életük, világnézetük házának gerendáit. Most pedig, mikor az életbe kilépnek, az élet olyan lesz, mint az Úr jézus Krisztus számára a pusztaság volt, ahol a nagy elhagyatottságban, egyedüllétben megéheznek és fölkeresi őket, — amint az Urat is fölkereste volt — a pusztaság igazi lakója: a kisértő. Erre akar előkészíteni az ünnepélyes búcsúztatás is. Minden ifjú lelke fogékonyabb a meghatódottság perceiben és a most lelkébe vett tanítás gyökeret verhet ott és később bő gyümölcsöket hozhat. Ily meghatódott lélekkel követték az o ztályfünök imádságát, a székház bensőséges kis kápolnájában, ahol a ballagás elöít összejöttek. Az osztályfőnök a kitett szentség előtt hálát mondott az egek Urának a nyolc év alatt kapott kegyelmekért és az akaratot edző sikertelenségekin. imádkcztak tanáraikért és jótevőikért, az égbe távozott osztálytársaikért Kértek erőt és kegyelmet a jövendő élet számára. Hogy pedig a fiúk ezt kiérdeme hes.-ék, megfogadták, hogy a bencés diákhoz méltóképen igyekeznek élni.