Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1932
109 A vezetőség így gyakorlati és elméleti tudását kimé'yítve folytathatta az iskolai évben a munkáját. A munka nagyon komoly és nehéz volt: a IV. világjamboreera kell készülnünk. A jellem kiépítésén kívül kiválóak akarunk lenni a gyakorlati ügyességben is. A csapat őrsvezetői kara két ízben ült össze, hogy az őrsi gyűlések programmját kidolgozza. Legjobban sikerült a jelöltrajná! a III. o. próbaterv kidolgozása. Az I. és II. raj az I. és II. o. próbákat gyakorolta végig egészen rendszeresen. A havonkint tartott rajgyűléseken a Jamboreera közvetlenül készültek a cserkészek: magyar és francia nótákat tanultak, vidám jeleneteket rögtönöztek, s megtanu'ták a verseny-táborépítést: 6 perc alatt felépíteni a tábort, 4 őrsi, 111 _ nomád-sátor felverését, kerítést, árbocot, tűzhelyet elkészíteni. A havonkint tartott csapatgyülésen a Jamboreen való viselkedésünkről, a Jamboree-próbákról tárgyaltunk. Az idei évben résztvettünk az I. ker. által rendezett nagy cserkészjátékon is. A Jamboree érdekét szo'gálta a nyelvtanulás. A francia különórát, társalgási gyakorlatokat 26, a németet 9 fiú látogatta. így aztán a csapat 27 tagja lett idegenvezető a Jamboreen. Angol nyelven beszél: Olajos Andor V., francia nyelvű idegenvezető: Bartha László, Hanisch József, Hajdú József, Kovásznay László, Mlinkó Géza, Németh György, Rácz Gábor, Silhavy Tibor, Simon Tibor, Sömjén György, Stolniczky Gyula, Szabó György, Szalády László. — Német nyelvű idegenvezető: Alemann Ágoston, Bartha István, Haller Kálmán, Hollop Endre, Nedeczky György, Németh Andor, Ráskay László, Sternischa Oláf, Szakváry Károly, Tomaschek Pál, Weszely György, Vigh Béla. — Török nyelven beszélő vezető: Mlinkó Zoltán. A budapesti csoport vezetősége Stolniczky Gyulát és Szakváry Károlyt őrsvezetőkké tette. Az idegenvezetők a csapatban végzett munkán kívü! hetenkint hallgattak szemináriumot, tanulmányozták Budapest nevezetességeit s erről vizsgálatot is tettek. Első osztályú vezető lett 19. A többi másodosztályú. A mult évben elkezdett levelezést az idei évben is szorgalmasan folytatták a cserkészfiúk. Az 1933. évi húsvéti örsvezetői táborban a következők vettek részt: Alemann Gusztáv VI. o., Bagi Dénes VI. o., Bérczy György V. o., Butkay Imre IV. o., Cziglán István V. o., Della-Donna Albán VI., Della-Donna Mihály VII. o., Esztergá'os József VI. o., Haller Kálmán V. o., Hollop Endre V. o., Márton Zoltán V. o., Németh György VII. o., Olajos Endre V. o., Pá! József VI. o., Simon Tibor VI. o., Szádeczky-Kardoss György VI. o. tanulók. Ezenkívül Riegler Richárd, Szabados Béla és Szabó János VI. o. tanulók mint kiképzők vettek részt az országos őrsvezetőképző táboron. Belső életünk fokmérője a próbázás. Az idei iskolaévben 42 fiú tette le a III., 31 a II. osztályú, 10 az I. osztályú próbát. Ezenkívül 52 különpróbát tettek le a cserkészek. Nem hanyagoltuk el a kirándulásokat sem. Erre használtuk fel a szünetnapokat és vasárnapokat. Sokszor voltunk a hárshegyi cserkészparkban, Remetehegyen, Hármashatárhegyen, a Csillebércen. Egyszer a csapat, egyszer a II. őrs válla'kozó cserkészei a Nagyszénás-hegyen voltak. A húsvéti vakációban nagyobb, 3 napos kiránduláson volt a csapat. Útirányunk: Gödöllő—Vác—Diósjenő volt. Gödöllőn megtekintettük jövendő táborhelyünket és a premontrei gimnáziumot, Vácott a kincstárt és a város nevezetességeit. Vácró! kirándultunk a Nagyszálhegyre (700 m magas), Diósjenőről pedig a Börzsöny hegység legmagasabb csúcsához mentünk (930 m magas). A Magyar Cserkészszövetség munkájába is belekapcsolódtunk. Október 2-án