Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1932

105 8. A művésztörténeti szertár állományában változás nem állott elő. Rozgonyi László, szertárör. 9. Rajzszertár. Ez évben nem gyarapodott. A szertár anyagát képező tárgyak összértéke kb. 300 pengő. Rozgonyi László, szertárör. 10. Színházi szertár. Diákjaink szüleinek szerető bökezősége lehetővé tette, hogy darabjainkat elsőrangú jelmezekben adhattuk elő. Ugyancsak ennek a böke­kezűségnek köszönhetjük, hogy szertárunk az idén is gyarapodott, mert a szülök, mint a múltban is, az idén is az intézetnek adományozták azokat a szép jelmeze­ket, melyekben gyermekeik szerepeltek (6 drb. fehér selyem apródruha; 1 fehér se­lyem, kézimunkás Szív-király jelmez, több rózsaszín selymes tündérruha). Az idei Szív-király előadásunkra két felvonás kulisszáit a Festöművészeti Fő­iskola hallgatói készítették vászonra. Ugyancsak az idén szereltünk fel a zenekar számára világítást, 16 lámpával. — Az ünnepélyeknél a világításban való segítésért és a szükséges reflektorok be­szerzéséért nagy hálával tartozunk Varsányi Imre Urnák, ki mindig szívesen segí­tett előadásainknál. Dr. Szívós Donát, szertárör. 11. Aero-kör szertára. A beszerzett és még fel nem használt anyagokon kívül néhány apró szerszámmal gyarapodott. Nagy Julián, szertárör. 12. Tornaszertár. A tornaszertár a m. kir. vall. és közoktatásügyi minisztérium adománya folytán 4 drb. bőr ugrószönyeggel, kb. 800 P értékben gyarapodott. Kunst Gyula, szertárör. 13. Sport-szertár. A Sportkör szertárának gyarapodása: Kuharik József: A szép gyermek, 5 példány; Testnevelési Tanárok Közlönye, 1 pld.; 4 drb. zenés tornagyakorlat (kotta); 1 mentöszekrény; 2 íjj, 4 vessző. Összesen 135 P értékben. Csónakjavításra és tárolásra 105 P. — Az évközben megtartott versenyek díjazása érmekért 82 P. Kunst Gyula, szertárör. 14. Zeneszertár. Mária Kongregáció ajándékából 15 körtés világító berendezés; Pótz Nagy Árpád tanár ur ajándékából 3 darab zenekari mű, két hegedű—zongora trió; vétel útján 4 zenekari mű. — Kották beszerzésére s a hangszerek karbantar­tására ez évben 62.20 P-t fordítottunk. Nagy Julián, szertárör. VIII. Ifjúsági egyesületek. 1. Alsó osztályosok Mária-Kongregációja. Az idén az alsós kongregációk vezetését az Esztergomba távozott régi prézes, Linzer Szilárd helyett dr. SZÍVÓS Donát vette át. Az alsós kongregáció két tagozatú volt. Az egyik csoportba tartozott a II. osztályosok közül 44, a másikba a III. és IV. osztályú tanulók 85 taggal. A két tagozat gyűléseit kéthetenkint kü'ön-külön tartotta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom