Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1931

Iskolánk múltja. A magyarországi Szent Benedek-rend nagy alapítójáról és a nyugati szerze­tesek pátriárkájáról elnevezett intézetét, mint gimnáziumot 1923 szeptemberében nyitotta meg 56 tanulóval. Az 1924—25. iskolai évben az 1924. évi XI. tc. értel­mében az intézet átalakult reálgimnáziummá. Első otthonunk a VIII. Mária Terézia 8. sz. alatt levő Pedagógiai Szeminá­rium volt, mivel a székesfővárostól átengedett VIII. Baross-utca 62. sz. alatt levő megszűnt elemi iskolában még menekültek laktak. Ebbe az épületbe az 1925—26. iskolai év elején költözött az intézet. 1931. nov. hó 18i-án 1010-4-1732/XI. ü. o. szám alatt az akkori magyar kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ernszt Sándor és a magyar kir. pénzügymi­nisztérium vezetésével megbízott államtitkár: Vargha Imre dr. jóváhagyták ama „csere és illetve adásvételi szerződést", melynek értelmében a szomszédos dohány­raktár (VIII. Baross-u. 58—60. sz. és Rigó-u. 3. sz.) a Szent Benedek Rend birto­kába ment át. Ezen a helyen fogjuk fölépíteni középiskolai és főiskolai internátus­sal és félinternátussal kapcsolatos végleges modern intézetünket. Tankerületünk eddigi főigazgatója: Pintér Jenő dr. (1923—). Iskolánk eddigi igazgatói : f Kádár Titusz (1923—24), Kemenes Illés dr. (1924—1931), Mattyasovszky Kasszián dr. (1931—). Iskolánk eddigi tanárai: Alfay Pongrác, Bognár Cecil dr., Borbély Kamiil, Dob­rovich Ágoston dr., Esztergálos Tibor, Havasi Lucius, Heckenast Kolos dr., Holenda Barnabás dr., Horváth An'zelm, Horváth Kandid, Karle Sándor, Kelemen Krizosztom, Koller Pius, Kováts Arisztid, Kurzweil Géza dr., Linzer Szilárd, Nagy Amadé dr., Nagy Julián, Sarang K. Péter, Solymos Vendel, Szekeres Bónis, Szívós Donát dr., Szolomájer Tasziló, Szunyogh X. Ferenc dr., Vlasics Róbert, Várkonyi Hildebrand dr. szentbenedekrendiek és Kunst Gyula, Zászlós István világiak. Iskolánk volt tanárai közül Kelemen Krizosztomot a római Szentszék a pannon­halmi főapát koadjutorává nevezte ki, Várkonyi Hildebrand dr., filozófiai író, a szegedi tudományegyetem ny. r. tanára, Holenda Barnabás dr., Esztergálos Tibor és Kurzweil Géza dr. a pannonhalmi tanárképzőintézet tanárai, Koller Pius dr. a tihanyi biológiai intézet adjunktusa, aki most meghívásra angol egyetemeken tart előadásokat. A most lefolyt iskolai évben iskolánk fennállásának kilencedik évét töltötte be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom