Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1931

34 évben elhalt dr. Cseh Jenő társunk temetésén és requiemjén, valamint dr. Bár­dos Rémig főapát úr temetésén, Pannonhalmán, ahol küldöttségileg vittük el azt a szép koszorút, melynek gyászfátyolos nemzetiszínű szalagján fe­jeztük ki igaz szeretetünket és fájdalmunkat a főapát, az egykori tanár el­húnyta alkalmából. Lelkeüdvéért ünnepies requiemet rendeztünk a budapest­józsefvárosi plébánia-templomban, május 24.-én, melyet dr. Hász István tá­bori püspök úr őnagyméltósága, mint régi bencés tanítvány, volt kegyes celebrálni. A szentmisén és az ünnepies abszolúción Egyesületünk majdnem minden tagja, a világi és szerzetes papság és a hivatalok kiküldöttjei, to­vábbá a reálgimnázium növendékei zsúfolásig megtöltötték a nagy temp­lomot. Iparkodtunk azonban tőlünk telhetőleg anyagi segítségben is részesí­teni a rászoruló társainkat, főleg a főiskolás csoport tagjait, de a reálgim­názium fiatal növendékeiről sem feledkeztünk meg. Erre nézve is van egy újabb tervünk, melyet Isten segítségével a jövő évben szándékozunk meg­valósítani, a pártoló tagság újabb kibővítésével és így a reálgimnáziumi ifjúsági segítőakció megvalósításával. Ez iskolai évben 1165 pengővel segítettük tagtársainkat. Nem sok ugyan, de mégis pillanatnyi segítséget nyújt a rászorulóknak. Hogy ezt is megtehettük, abban legnagyobb köszönettel dr. Schandl Károly ny. ál­lamtitkár úr tagtársunknak tartozunk, aki a pénzintézeteknél segélyeket szer­zett számunkra. Ezért nemcsak neki, de az egyes pénzintézeteknek is hálás köszönetet mondunk és kérjük segítségüket továbbra is. Hálás köszönet vitéz Szűcs János egyesületi pénztárosunknak is, aki Horthy Miklósné őfőméltóságának akciója révén szerzett tagjainknak segélyt. Valamint őszinte szívből köszönjük a Szent Adalbert-Diákasztal veze­tőségének, hogy több főiskolásunknak kedvezményes élelmet adni szíves­kedett. Igen sok a segítségre szoruló derék társunk! Akiknek van tehetségük, ne feledkezzenek meg róluk. Majd, ha megfelelő állásba jutnak, reméljük, megtetézve fizetik vissza az egyesületnek. Bár oly módban lehetne az egye­sület, hogy minden tagjának tudjon nyújtani megfelelő segítséget! A KATOLIKUS BENCÉS DIÁKEGYESÜLET BUDAPESTI OSZTÁLYÁNAK TISZTVISELŐI, VÁLASZTMÁNYA ÉS TAGJAI. Tisztikar: díszelnök: Térfi Bcla; elnök: vitéz Berkó István, ezredes; ügyvezető­igazgató: Mattyasóvszky Kasszián dr.; ügyész: Hamar Árpád dr.; pénztáros: vitéz Sziics János dr.; titkár: Fojtényi Ferenc dr.; jegyző: Tóth Zoltán dr. A számvizsgálóbizottság tagjai: Borda János dr., Eörssy Lajos és felsőludányi Kovách Tibor. Választmány : Ányos Lajos dr., Berkó Antal dr., Bangha Kálmán dr., Bliesz­ner Ágoston, Czobor László, Csóka Lajos dr., Csiky Aladárné dr., Flandorfer Pál dr., Gansz-Riegler János dr., Gombócz József dr., Hász István dr., Keleti József dr., Kelényi Lajos dr., Kiss István dr., Kolos György dr., Kolos Ferenc dr., Körmendy Nándor, Márffy Oszkár dr., Malcsiner Emil, Méhes Ignác dr, Nemes Jenő dr., Pados Jenő, Prach László dr., Prauer Virgil, Prückler Frigyes, Ritlop Béla dr., Röder Jenő, Ridly István dr., Saly Árpád dr., Salomváry Jenő, Schandl Károly dr., Schmidt Nándor dr., Sényi Pál dr., Simon Károly, Solymoss Vendel, Stírommer

Next

/
Oldalképek
Tartalom