Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1931
33 A megemlékezést, melyet nemcsak az előadónak, de a hallgatóknak is a könnyei kísértek, a szeretett tanárért végzett hangos imádság fejezte be. Majd a tagok barátságos együttlétben beszélgettek sokáig az elmúlt régi időkről. Az öregdiákok kívánságának megfelelően életrekeltettük a Főiskolai Csoportot is. Külön-külön összehívtuk az egyes bencés iskolák Budapesten lévő és tanulmányaikat itt végző régi tanulóit s velük megbeszélve, ügyrendet dolgoztunk ki a Főiskolás Csoport számára. Ennek értelmében minden város bencés diákjai különálló csoportot alkotnak és intézik maguk csoportjában egyesületi életüket és választják meg tisztviselőiket. De minden csoport két-két delegátust választ, akiket kiküld a központi delegátusgyűlésbe. Ezek a delegátusok azután minden hónapban egyszer gyűlést tartanak a budapesti reálgimnázium igazgatójának, vagy megbízottjának részvétele mellett és ezek intézik azután a Bencés Főiskolás Csoport közös ügyeit. Ezek választják meg a központi tisztviselőket, mégpedig úgy, hogy minden évben más-más csoport ád elnököt, alelnököt, titkárt, stb. A sorrendet úgy állapítottuk meg, hogy elsőízben a legrégibb bencés intézet: Győr adja az elnököt s legkésőbb a legifjabb: Budapest. Így minden intézetre sor kerül s nem lesz a választások körül oly nagy izgalom. A delegátusok gyűlése tesz javaslatot minden ügyben, a segélyezés, az anyagi és erkölcsi támogatások ügyében is az Öreg Diákok választmányának, amely azután véglegesen határoz. A megindulás elég jó volt. Reméljük, hogy jövőre, mikor már az egyes városok is tudomást szereznek életünkről és már közénk küldik az érettségizett és Budapestre tanulmányaik folytatása végett feljött diákjaikat, még nagyobb élet és szeretet fog kifejlődni köztünk. Minden ünnep- és vasárnap a reggeli diákmesék után, melyekre a régi diákokat is szeretettel meghívjuk (8 órakor és fél 10 órakor vannak a misék), rendelkezésére áll a tagoknak egy terem az intézetben, ahol egymást megismerhetik, eszméiket kicserélhetik, folyóiratokat, azokból a városokból, ahol eddig iskolába jártak, helyi lapokat, továbbá napilapokat, sőt külföldi képesfolyóiratokat és tudományos revüket olvashatnak. A legtöbb város helyi lapjai készségesen ajánlották fel tiszteletpéldányaikat a Bencés Főiskolás Csoport számára. Ezért itt is hálás köszönetet mondunk nekik. Valamint hálás köszönetet mondunk azoknak az öregdiákoknak, akik szintén ingyen példányt küldenek az általuk szerkesztett folyóiratokból és heti - vagy napilapokból. Mind a Főiskolás Csoport, mind az Öregdiákok Egyesületének helyeslésével találkozott az az eszme, hogy a két csoport tagjai minél jobban megismerjék egymást. Erre nézve vannak már eszmék és határozatok is, de jelentést majd csak akkor teszünk róluk, ha már meg is valósultak. A közgyűlésen is elhangzott és közgyűlésileg is elhatározott óhajnak teszünk eleget, midőn mellékelten közöljük a Bencés Diákegyesület Budapesti Osztályának tagjait, valamint az egész tisztviselőtestületet, a választmányt és a Főiskolás Csoport központi tisztviselőit és delegátusait. Ez is már egy lépés az egymás megismeréséhez, egymás megsegítéséhez! Ezen iskolai évben is megtartottuk a nagyböjtben lelkigyakorlatainkat (február 23—27.), résztvettünk elhalt tagtársainkért mondott szentmisén, ez