Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1931

17 ban ülőket és más ott hánykódni a nagy vízen és együtt mozogni, élni az ingó csónakkal. Szülők és nevelők, hej, sokszor ott állunk a magunk világszemlélete biztos partján és dirigáljuk a fejlődés árjában imbolyogva küzködő fiainkat valami türelmetlen meg-nem-értéssel! Követelünk, ítélünk, büntetünk és sokszor vagyunk igazságtalanok, mert mást gondolunk, érzünk, látunk, mint a gyerek s nem értjük meg őt. Más a világ a gyermekévekből kifelé nézve! Más a gyermek gondolata tanárról, leckéről, játékról, örömről, búról. Melyik szülő értette meg valaha, mi öröm van abban, ha a széles, száraz aszfaltról letér az ember és a mellette lapuló tenyérnyi kis pocsolyába beletapcsikol? Minden gyermek sáros cipővel kerül haza ilyenkor és minden apa meghúzza a fia fülét, mondván: „Nem tudsz vigyázni a cipődre, kölyök?" — pedig valamikor, sok évvel ezelőtt valamennyi papa épp úgy megtalálta a pocsolyán átsétálás örömét és éppen úgy fülhúzást szenvedett érte. — Vagy legutóbb, amikor egyszer tanárok számára kellett pedagógiai előadást tartanom s megkérdeztem a kis kollégistáimat: mit mondjak a tanár uraknak, milyenek legyenek? — hát azt hallania kellett volna minden tanárnak, ami mindent az a csibészsereg tanácsolt! Más az ő gondolatuk, hiába! Le kell tudnunk hajolni a gyermek világához. Legyen türelmünk hozzá, hogy meghallgassuk öt. Ne úgy kapásból ítéljünk, zordon felnőtt-szemmel rápillantva az ügyre; hadd mondja el a gyermek, hogyan látta ő a dolgot, micsoda motívumok vezették, és miért pont így intézte el azt? Igyekezzünk megérteni öt, belehelyezkedve a gondolatvilágába. Mondhatnám: szálljunk be a csónakjába és járjuk végig vele a szóbanforgó csibészség útját. Hányszor tesz rosszat a gyermek úgy, hogy jót akart és meg volt győződve róla, hogy jót csinál; ilyenkor csodálkozva néz a haragvó felnőttre és bár szólni nem mer, de magában azt gondolja: miért büntetsz, hiszen én nem akartam rosszat! Csak egy, gyakran előforduló esetet említek. Ha a gyermek egy felnőttel kerül szembe, ne adjunk minden további nélkül az utóbbinak igazat csak azért, mert az már nagy; — bizony, sokszor lehet igaza a kis embernek velünk szemben is. Éppen multkorjában panaszkodott pl. egy kis Sanyi nagy keservesen, hogy megbüntette a papa,mert nem akarta engedni, hogy Masa néni megcsókolja az-arcát. Masa néni több tavaszt látott úrhölgy; én ismerem őt és megértem a Sanyit. A papa a biztos parton állva, csak a jövö terveket látta: segítség, támogatás, örökség. Sanyi minderről nem sejt semmit, ő védekezik a nem kívánt csókok ellen. A papának meg kellett volna indulnia a kis fia gondolatainak útján és kicsi fáradsággal tökéletesen megértette volna őt. És akkor a „megértés" pontjától csendes beszélgetésben Sanyival együtt kellett volna visszafelé indulnia ezeknek a gondolatoknak a vonalán és úgy vezetni a beszélgetést, hogy mire a papa nézőpontjához elérnek, Sanyi teljesen értse az édesapja álláspontját. Az ilyen beszélgetés jelent egy kis összeszedettséget, türelmet, de viszont nagyon-nagyon fontos, hogy a gyermekekkel az ö gondolatai vonalán járva, úgy érkezzünk el az igazsághoz, hogy ö is teljesen meg tudjon érteni bennünket. A gyermek nem rossz és nem akarja a rosszat; szívesen belemegy minden kívánságunkba, ha meg tudjuk értetni vele magunkat. Bizony, hibázunk és visszaélünk a magunk erősebb voltával, ha megszokott mozdulattal a nádpálcáért