Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1930

43 4. Sportkör. A sportkör neve: Szent Benedek Reálgimnáziumi Sportkör. Budapest, déli csoport. Igazolási száma: 444. Tiszteletbeli elnöke: Kemenes Illés dr., igazgató, vezető tanára: Kunst Gyula testnevelési tanár. A sportkör ez évi működését már szeptember hó első napjaiban megkezdte az evezés és úszás gyakorlásával a Dunán s ez a munka rendszeresen folyt október közepéig, majd újraéledt május első napjaiban. Az úszás és vízipólózás rendsze­resebb gyakorlását idén már az újonnan épült margitszigeti sportuszodában foly­tattuk, ahová ifjúságunk egy része ingyenes belépőjegyet kapott. A friss, üdítő levegőn kívül, úgylátszik, maga az evezősport is vonzza az ifjúságot, mert évről­évre mindig nagyobb számmal vesznek részt, különösen a nagyobb diákok ebben a férfias, erős fegyelmet kívánó sport-ágban. Külön kell megemlékeznünk a nyári munkáról. Állandó felügyelet mellett a vakációban is felkereshették növendékeink a kedves Szúnyog-szigetet, tizenkét diák pedig Horváth Kandid tanár vezetésével hosszabb túrán vett részt. Két csónakot Passauba szállítottak s onnan csónakokon jöttek haza. A változatos partvidék, a közbeeső városok a résztvevők tudását gya­rapították, a gyakori esőzések, a kisebb-nagyobb viharok, a táborverés, a tábori élet részint akaraterejüket edzette, másrészt egymás munkájának megbecsülését eredményezte, a közös munkának pedig nagy fontosságát állította a diákok szeme elé. A kéthetes túráról jókedvvel, egészségben július 18-án érkeztek haza. A tél folyamán is virágzó sport-élet folyt. Akik szórakozni akartak, az asztali­teniszben gyakorolták magukat, akik a komolyabb munkát kedvelték, a torna­szakosztály rendszeres munkájában vettek részt. Ez a munka szakszerű vezetés mellett a karácsonyi és húsvéti szünidőben is rendszeresen folyt. A téli sportokat, így a síelést és korcsolyázást is nagy kedvvel gyakorolták a fiúk, amennyiben kedvező idő esetén igen szép számban keresték fel a budai hegyeket és a műjégpályát, ahol a korcsolyázás mellett a jéghoki kedves sportját is űzték. Az atlétizálni óhajtó ifjúságunk már kora tavasztól kezdve, tanári felügyelet alatt, kijárhatott a B. Sz. K. Rt. sporttelepére, amelyet annak vezetősége ez idén is heteként háromszor ifjúságnk rendelkezésére bocsátott. A vívósportot szintén nagy számban gyakorolták növendékeink, s a házi versenyen négy csoportba osztva vettek részt. A kerületi versenyen nyolc vívónk indult s az új környezet és új partnerek jótékonyan hatottak vívó készségük fejlődésére s a verseny izgalmai­nak megszokására. Külön kell megemlékeznünk az ifjúság első nyilvános szerepléséről a Kisok­tól rendezett kerületi tornaversenyen, ahol a csapat első osztályú minősítést és első helyezést ért el. A céliövő-szakosztály, valamint a többi szakosztály is évi működésükről egy-egy házi verseny keretében számolt be. Az iskolai év alatt rendezett versenyek eredménye a következő: Vívóverseny. I. csoport tőrversenye: 1. Hollop Endre. 2. Mattyasovszky Má­tyás. 3. Eberling Kázmér. II. csoport törversenye: 1. Knoll István, 2. Hegyeli Zoltán. III. csoport tőrversenye: 1. Czeiszing László. 2. Tóth Lajos. IV. csoport kardver­senye: 1. Tóth Lajos. 2. Czeiszing László. Tornaverseny. I. oszt. mászó versenye póznán :1. Ridly Péter. 2. Halassy Géza. 3. Bisits Tibor. II. oszt. mászó verseny kötélen: 1. Schág Károly. 2. Varsányi György. 3. Luib Iván.

Next

/
Oldalképek
Tartalom