Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1930

22 lettek: Bezák Gyula, Murarik Antal, Soós István és Vragassy András. Mind a nyolc éven át jeles rendűek voltak: Murarik Antal és Vragassy András. Tanulmányai során jeles rendüekké dolgozták ki magukat: Drippey Miklós, Tokár Ede és Turchányi György. Ez az első érettségiző ifjaink nyolc évének adatszerű története. Nem rejt magában nagy eseményeket a nyolv év. De nekünk mégis oly kedves a visszagondolás. Láttuk, hogy hogyan szaporodnak a diáksapkán a sávok: egy, kettő . . . ezüstből, azután egy, kettő . . . aranyból s odakerült ebben az évben a negyedik sáv is. Elmúlt a nyolc boldog diákév. S amint közeledett május dereka, egyre jobban éreztük, láttuk, hogy szakadnak el a diákéveknek fonalai. Elkövetkeztek az utolsó előadási órák. A belépő tanárt gyertyafény fogadta. Minden diák előtt egy-egy gyertya égett. A katedrán kettő. S a tanár beléptekor a szokásos Laudetur után kiáll az egyik búcsúzkodó nyolcadikos s elmondja köszönő szavait. Május 8-án déli 12 órakor utoljára szólt a csengő a nyolcadikosoknak. Az Angelus elimádkozása után magukbaszállt lélekkel felvonultak az intézet kis kápolnájában s ott mondták el a minden kegyelmek osztogatójának hálájuk imádságát a nyolc év minden ajándékáért. S míg ott bent a szívek mélyéből feltört a hálaadó imádság, azalatt a többi osztályok ünneplő ruhában sorfalat állottak a kápolnától az udvarig. Egyszercsak megnyílik a kápolna ajtaja s párosan, egymást átölelve kilépnek a búcsúzó nyolcadikosok. Meghatódott tisztelgés fogadja őket s elvonulnak a diáktársak sorfala közt. Majd felhangzik az ének: „Ballag már a vén diák ..." s száll, száll az ének ... A nyolcasok búcsúznak. Menetük levonult az udvarba, utánuk sorba a többi osztály: hét, hat . . . s körüljárják az udvart. Közben zeng-bong az ének: „Ballag már a vén diák . . ." Mikor már mind a hét osztály kifejlődött, a búcsúzók a kapu felé irányítják lépteiket. A kapu bejárójánál az első osztályosok állnak sorfalat. S amint kilépnek a legöregebb diákok a kapun, a 43 búcsúzónak 43 első osztályos kis diák egy-egy nefelejcs-csokrot nyújt át. S a nyolcasok mennek csendben, lehorgasztott fővel — hogy ne lássák az emberek könnyeik csillogását — a zajos utcákon át haza. „Fiam — mondja az egyik öreg diák édesanyja -— a nefelejcs-csokrot imakönyébe préselte." Május 8-án 12 és 1 óra közt a bencés reálgimnázium falai közt sok könnycsepp pergett a szemekből. Kis diák, búcsúzó diák, szülők és . . . tanárok szeméből . . . Három nagy esemény volt még a ballagás után. Az összefoglalások, az írásbeli érettségi vizsgálat, a szóbeli érettségi vizsgálat. S vége a nyolcéves diákéletnek. Jön az élet . . . Június 18-án kapták meg érettségi bizonyítványukat az első érettségizők. Az évzáró ünnep, a szülők sokasága volt az ünnepi keret. Ennek is három mozzanata volt. Átadták az érettségizettek az intézet zászlaját a hetedik osztályosoknak. Levették fejükről a diáksapkát, megcsókolták s az asztalra tették. Már nem illeti meg őket. A harmadik mozzanat az igazgató intelmei búcsúzó, az életbe kilépő fiaihoz. Mikor még nem volt vasút, az édesanya diáknak induló fia nyakába akasztotta a tarisznyát, amelyben élelem volt a hosszú útra s belecsúsztatta a jó édesanya fia imakönyvét, amelybe bele volt írva minden fontos családi esemény. Keresztet rajzolt fia homlokára, megcsókolta és útnak indította, hogy~#érfi váljék belőle. Az alma mater, az iskola küldi érettségi-